Ihász Anita: Anyuska

[ 0 ] 2019-11-07

A gyereknevelés nehéz, de talán még nehezebb emellett a párkapcsolatot is megtartani. Felnőtt időt, közös időt találni. Ihász Anita saját bőrén tanulta meg a leckét és most már másoknak is segít. Olvassátok szeretettel írását! Egy szomorú pénteki napon, szenteste előtt egyetlen nappal elment…elment az angyalokhoz az én apukám. Hosszú hónapok szenvedése, titokban sírások ideje végleg lezárult, mint ahogyan egy része is az életemnek. A sokk és a kétségbeesés később lett úrrá rajtam, akkor már élni sem akartam, pedig ott volt az én édes két éves kislánykám. A férjem bátorított, hogy kezdjek bele valamibe…bármibe csak legyek jobban… És egyszer csak megláttam egy webdesign suli hirdetését és tudtam, ez kell nekem. Hozzáteszem köztisztviselőként tologattam az aktákat a szülés előtt és soha nem érdekelt ez a netes dolog. Kiválóan végeztem és nem volt vitás, hogy nem megyek már vissza soha többet a hivatalba.

Aztán megszületett a második kislányunk és a kapcsolatunkban igen messze kerültünk egymástól. Kerestem, kutattam a megoldást, hogy hogyan legyünk újra boldogok…Számtalan könyv és tananyag elolvasása után rájöttem, hogy nem kommunikálunk jól, ez okozza a galibát. Lassan elkezdtem kacérkodni a gondolattal, hogy blogot írjak a témával kapcsolatban. Még alig volt 3 hónapos a kislányom, mikor kitaláltam és megalkottam a párkapcsolati kommunikációs kártyákat és elkezdtem az én kis márkámat építeni. A márka neve, Anyuska onnan jött, hogy a férjem így hív és olyan kedvesen tudja ezt mondani.

Rájöttem ha nekünk és környezetemben élő szülők nagy részének problémát jelent a szülés utáni eltávolodás, akkor lehet, hogy az országban sok sok szülő van ezzel ugyan így. Ezért vettem egy nagy levegőt és a nagyvilág elé tártam a misszióm, útjára indítottam Anyuskát. A saját életutamat végignézve olyan témák kerültek előtérbe, mint az önbecsülés és a kisgyerekes szülők legnagyobb problémája, hogy nem tudnak kettesben időt tölteni. Ez utóbbira megoldásként született meg az otthoni randi ötlete, melyhez letölthető romantikus játékokat, feladványokat készítettem. Nálunk nagyon beváltak, és az elmúlt idők azt mutatják, hogy egyre több szülő veti be ezeket a játékokat a házasságuk színesítése érdekében. Határtalan örömmel tölt el minden egyes visszajelzés, levél vagy megkeresés, amiben anyukák írnak nekem.

Pontosan tudom min mennek keresztül, hiszen a házasságomban én is megéltem már jó pár kemény szituációt. Vesztem el én is az anyaságban és éltem 6 évig abban a hiszemben, hogy akkor vagyok jó anya ha a nap 24 órájában csak a lányaimnak élek.

Mindig is küzdő szellem voltam, így kezdetben az álmaim megvalósítása csak hajnal 3-6 között jöhetett szóba, mert a lányoktól egyetlen percet sem akartam elvenni.
Amíg én szorgalmasan gyártottam a cikkeket, minden szabad percem az oldalamnak szenteltem, este fáradtam zuhantam az ágyba, észre sem
vettem, hogy eltávolodtunk a férjemmel. Egyre bővebb ruhákba bújtam, valahogy az esti magányos borozgatásoktól felszaladtak a kilók. Ahogy egyre növekedett a távolság kettőnk között, már csak az alkoholban találtam némi vigaszt…persze titokban. Szinte kívülről láttam magam és sokszor sírva kérdeztem a tükörképemtől: ”Ki a csuda vagy te??” Hol van az a vagány csaj, aki talpig vadítóan, csini miniben és sminkben, vidáman ÉLTE az ÉLETÉT… Azt éreztem a saját börtönömben vagyok de kiszabadulni nem ment. Egyre lejjebb csúsztam, sokszor éreztem nincs tovább…

Aztán egy januári napon a férjem kifakadt, elmondta a sérelmeit és elmondta rá a “megoldást” is… fiatalabb, csinosabb és nem iszik. Hát ekkora pofont ritkán kap az ember az élettől. Először azt kérdeztem a sorstól, miért ver már megint, aztán porszívózás közben megvilágosodtam. Ez egy ajándék!! Vegyem már észre magam, magunkat, hogy mennyire nem az utamon járok. Párként sem a jó irányt vettük. Rájöttem, hogy fogalmam sincs ki vagyok én, a férjemre már csak apaként tekintettem az elmúlt pár évben és hát a miniszoknyát is csak a boltok kirakataiban nézegetem… Vágytam a szabadságra, a boldogságra, vágytam a régi önmagamra. Rájöttem, hogy kész vége, elég volt. Nem attól vagyok jó anya, ha kizsigerelem magam! Egyik pillanatról a másikra ledobtam azt a szerepem, ami nagyon nem én voltam, elkezdtem élni. A férjem maradt, adtunk még egy esélyt magunknak. Nem volt hiszti és üvöltözés csak extra sebességre kapcsolt vágy. A férjemnek leesett az álla a nagy változástól és maradt. Együtt elkezdtünk tornázni, a kilók szépen lassan olvadtak és a férjemmel újra kezdtünk egymásra találni, újra lett én időm, újra NŐ lettem… olyan igazi NAGY BETŰS.

Mert akartam, akartuk mind a ketten. Minden szép és jó lett… csak nem tudtam írni. Nem jött az ihlet, nem jöttek a szavak. Csak ott ültem a gép felett kétségbe esetten. A választ a férjem adta meg: “Anyuska te a fájdalmadat írtad ki magadból eddig. Most rendben vagy/vagyunk…írj erről mostantól!” És így is lett.

Annyi csavar volt már az életemben, amelyeket nekem kellett megoldani! De szinte mindegyikből jól jöttem ki…küzdöttem és soha fel nem adtam… Hálás vagyok ezért a sorsnak és most úgy érzem nekem is adnom kell… Ezért lett szívügyem a kisgyerekes szülők párkapcsolatának segítése. Úgy érzem ez a téma még mindig tabunak számít. Sok édesanya sír úgy mint én éveken keresztül titokban az elveszettségtől, eltávolodástól.

Révbe értem úgy érzem. Fájdalmas és pokoli volt az út idáig de nagyon is megérte, hiszen egyre több édesanyának tudok segíteni és magamhoz is visszataláltam. Mikor ott állok egy nehéz feladat megugrása előtt és gyűjtöm a bátorságom, úgy érzem apukám megfogja a kezem és segít nekem…onnan fentről.