Stoffer Abigél: Egy elhasznált gumi vagyok

[ 0 ] 2014-05-09

Fekszem a kocsiban, ő rajtam és bennem. Érzem, ahogy rám nehezedik a teljes súlyával, nem kapok levegőt rendesen. Szólni akarok, de nem tudok. Érzem, hogy fáj. Bőgnék, ordítanék, de nem jön ki egy hang se belőlem. Lemerevedem, tudod, mint amikor álmodban képtelen vagy megszólalni. Ez most pont olyan, csak ébren, vagyok, tudom, hogy ébren vagyok, és ez a legrosszabb.csendtoro_kd copy

Egyre durvábban mozog bennem, úgy látszik nem érzi, hogy kifelé lököm magamból. Végül elkezdenek folyni a könnyeim, és ömlik belőlem a könyörgés, hogy hagyja abba.

Zokogok, és ő vigyorogva duruzsolja a fülembe, hogy szeretlek, szeretlek, szeretlek, ez az, add ki magadból a fájdalmaidat.

Már ütöm is, ő 100 kiló, én 45. Ütöm, és üvöltöm, hogy hagyd abba. Kaparom a mellkasát, harapom, ahol érem. De ő ettől még jobban beindul, és még gyorsabban mozog bennem, közben azt lihegi, ez az, add ki a dühödet, amit a férfiak iránt érzel.

És akkor értem meg, hogy nem érti. Hogy hiábavaló minden. Hogy előbb szabadulok, ha zokogva kivárom a végét. És akkor hagyom magam. És szétterülök, és nem védekezem, és nem szólok, csak zokogok, ő pedig mozog bennem.

Az idő végtelen, a testem használati tárggyá alacsonyodik. Egy koszos papírzsebkendő vagyok, amibe bele lehet törölni. Egy elhasznált gumi vagyok, amibe bele lehet ereszteni.

És akkor egyszer csak vége. Nincs semmiféle felszabadulás, sajgok és elfordulok önmagamtól. Érzem, ahogy a szégyen jó időre belém költözik, kibéreli magának a testem. Abbahagyom a sírást. Lefordul rólam. Fel sem fogja mi történt. Akkor még én sem, védekezésből magam előtt is tagadok.

Kiszaladok gyorsan, hányok, rengeteget. Rá két órára belázasodom és 39 fokos lázzal fekszem a tengerparton, napokig. A többiek semmit nem vesznek észre. Nem szólok senkinek, mert nincs miről szólni. Hiszen ő a barátom.

Öt napon át tűröm magamban, öt napon át használja a lázas testemet. Nem értem miért, de nem könyörgök már, hogy hagyja abba, hanem odatartom magam, így előbb végez. Számolom a napokat, hányat kell még így kibírnom. Az éjszakáktól félek, próbálok minél tovább fennmaradni kint a többiekkel, hátha ő előbb elmegy aludni, és békén hagy. Egy éjszakát megúszom így. Aztán hazaindulunk végre.

Hajnalban érkezünk vissza, ott állok a csomagjaimmal, és nincs hová mennem, a vonatom két óra múlva indul haza. Kimerült vagyok és lázas, még mindig. Betessékel. Azt mondja aludjak nála, mondom neki, nem akarok, hát hová mennél hajnali 4-kor, aludj itt.

És bemegyek. Ahelyett, hogy felhívnék valakit, vagy inkább egyedül ücsörögnék még két órát a Keletinél, bemegyek hozzá. Ahelyett, hogy elfutnék, vagy világgá mennék, vagy egy orvoshoz szaladnék, bemegyek. Hiszen ő a barátom.

Rágyújtok kint, egy idegen, részeg pasas odajön hozzám, kekeckedik. Szólok S-nek, hogy jöjjön, mert valaki beszólogat. Kijön, és rám üvölt, hogy a francért kellett kint cigizgetni kis nadrágban, ne csodálkozzak, ha belém kötnek. És csak ordít, kussoljál be, ne bőgjél, mert halálra idegelsz.

Könyörgök hogy hagyja abba, de tovább ordít, mellettem csapkod. Rettegek. Annyira, hogy belül a félelem kibéleli az ereimet. Megáll bennem a levegő is, óvatosan kering csak, nehogy azzal is valami bajt okozzak. Érzem, ahogy kifut a vér izzadt végtagjaimból, és még mozdulni sem merek.

Aztán egyszer csak rám nehezedik, és elkezd csókolgatni, belekezd a ne haragudj, szeretlek, ugye tudod, hogy szeretlek mondókába. Zokogok és rettegek, tudom mi következik, és megint engedem, hiszen ő a barátom. Ahelyett, hogy felállnék, és elrohannék, ordítanék vagy lecsapnám valamivel.

Most különösen durva. Most még jobban fáj, talán most a leginkább. Egy pofont is lekever, csakúgy, az aktus hevében. És én semmiért nem szólok. És belül feszít, és el kellene rohannom, de nem moccanok, hanem engedem, és csak belül mondom, amit hangosan kellene. Így lesz reggel, végre világos.

Négy nap múlva annyira fájok még fizikailag is, hogy végül elmegyek nőgyógyászhoz. Kérdezem, nem vagyok-e belül sebes. Azt mondja, csak felületi hámsérüléseket lát, de már azok is gyógyulnak. Máskor azonnal menjek, a hüvely ugyanis gyorsan regenerálódik, így ezt akár magamnak is csinálhattam. Magamnak, persze. Máskor, persze.

Még egy hétig lázas vagyok, és további két hétig naponta többször hányok.

– Ha hónapokon át találkozgatsz egy férfival, de nem történik semmi, és utána te csak úgy elmész vele nyaralni, akkor ne csodálkozzál, hogy megdug. Ez nem erőszak. Ez jár neki. Ezzel te tartozol neki, ez női kötelességed. Még hogy barátok vagytok. A barátok nem basznak egymással. Ugyan, rendőrök, ne légy nevetséges. Különben is, akkor lett volna olyan nagy a szád, már ha tényleg így történt, és ennyire fájt – mondta valaki, amikor tanácsért fordultam hozzá.

Így inkább nem szóltam semmit senkinek, mert nincs miről szólni.

Hiszen nem történt semmi.