Pap Ágota

[ 0 ] 2012-07-19

Pap Ágota: Hogyan változott meg az életem a gyermekvállalással?

Este tíz óra. A gyerek már közel másfél órája alszik. Elmosogattam vacsora után. Kivasaltam a múlt heti mosást, odatettem főni a holnapi levest, válaszoltam a tegnapi leveleimre, és gyorsan lefürödtem. Nem vagyok formában. Ma este elnapoltam a szeretkezést, mert ezt meg szerettem volna írni. A pasim nem dühöng. Tudja, vagyis mondogatja, hogy a mellem már úgy is jó ideje a fiúnké, a többiről is majd megtanul lemondani, bla-bla-bla.

Holnap bemegyünk a városban, amíg a „családfenntartó” dolgozik, addig mi Mogyoróval meglátogatjuk Annát. Nincs jól. Kapcsolati válság mindenféle hormonproblémával. Az orvos azt mondta, szülnie kellene gyorsan. Igen, ez a megoldás! – kiáltanánk fel együtt boldogan, ha közben nem küldtük volna el a dokit melegebb égtájakra. Szülni. És azzal minden probléma meg is oldódik!

Pontosan tíz hónapja és két napja nem aludtam ki magam. Azért kettő, mert a szülés napján is korán keltett az apja azzal, hogy fáj a hasa. Én meg odaadó nőként kimásztam a meleg ágyból hajnali fél ötkor, adtam neki gyógyszert, s miután jajgatott egy sort, visszabújtam. Amint mellém feküdt kipukkant a nyákdugóm. Eleinte inkontinenciára gyanakodtam, de két liter magzatvíz után már észhez tértem. A pánikot plusz szülést most átugranám. Ott fekszik benn a kiságyában, egészen az első ébredésig, onnantól pedig megpróbálja rágógumiként használni a mellbimbómat. Foga: kettő és fél. Nem kívánok most a bimbóvédők családjáról értekezni, semmi értelme.

Ó igen, a mosolya és a bébinevetése levesz a lábamról, épp úgy, mint az egyhuszonnégyórázás vele. Ilyenkor nem panaszkodom, néha kissé mogorvább vagyok és újra, és újra megállapítom, hogy a kapcsolatunk az apjával megváltozott. Nekem itt senki ne papoljon arról, hogy egy gyerek házasságot tart össze! A gyerektől nagyobb kapcsolati próbát el sem tudok képzelni! Mégis van valami csodálatos abban, ahogy ismét gyerek lehetek mellette, ahogy attól rettegek, csak nehogy zárt osztályon kössön ki a gyerek a szülei formabontó zenés-koreográfiái láttán. Vagy egy hipnózissal majd előhívják a korai élményeket. Almodóvárra gondolok: Mindent anyámról…

Ja, örülünk a jó időnek, mert legalább kimozdulhatunk, kirándulhatunk, élvezhetjük a napfényt – a naptej mellett, és az erdőt – a kullancsirtó mellett, meg a meleget – a szúnyogok, méhek, egyéb fincsi rovarok mellett. Mogyoró persze nagyokat kurjant, így aztán az is észrevesz bennünket, aki nem akar. A busójárásnál vannak ehhez hasonlatos télűző módszerek. Én mégis titkon büszke vagyok rá, mert az én fiam, s az apja is ilyenkor jegyzi meg, hogy talán egy-két év múlva jöhet még egy kis Bucek. A filmben ebben a pillanatban a kamera ráközelítene a számra. Vágás.

Ma tavasz-érzés volt a lelkemben – értsd: majd kiugrottam a bőrömből és a bébiszitter gondolatával toporzékoltam a bejárati ajtó előtt…mehetnékem volt. Bárhová, bárkivel, csak legyen benne kávé, tömeg, sok-sok ember…ismerősök, legyenek köztük ismerősök, és legyek szép, csinos vagy dögös vagy, ahogy tetszik, de nő! El is mentünk, egészen a játszótérig. A pasim a famozdonyban ült, Mogyoróval mi ketten meg egy favagonban, aminek a közepén egy remek kis homokozót alakítottak ki. Tömeg is volt, ismerősök is, kávéfolt a pólómon és a sok homokos anyuka között, talán még szép is lehettem volna a tréninggatyámban. De cseppet sem voltam szép. Hónapok óta kopaszodom, s a megmaradt hajszálaimat is feltűzöm, mert a kicsi fiam előszeretettel kapaszkodik beléjük. A felsőm majdnem mindig tejszagú, a körmeim rövidek, nehogy megsértsék a pici bőrét, és a körömlakkot is elfelejthetem, amíg mindent a szájába nyom. A karmolásnyomok már nem egy verejtékszagú éjszaka emlékei, s van úgy, hogy textilpelenkával a vállamon sétálok el a boltig. Mégis a lelkemben tavasz van. Még mindig azt hiszik a szomszédban, hogy a kisöcsémet tologatom nap, mint nap az erkélyük előtt. Hiába mondtam már többször is, hogy a látszat néha csal, hogy én már elmúltam harminc, meg, hogy nézzék csak meg ezeket a ráncokat itt, a homlokomon. Hoppá! Erről persze eszembe jut az a régi pelenkareklám: „Volt hoppá, nincs hoppá! Még, hogy nincs hoppá?! Az ő gyerekük talán nem eszik? Vízen és levegőn él? Mert az enyém bizony kakil, nem keveset és nem ritkán. Persze a család ilyenkor boldog, mindenki megállapítja, hogy a színe, az állaga és az illata (???) is megfelelő. Micsoda szerencse, hogy én teszem őt tisztába. Nem panaszkodom, fiú létére mégsem ő a legügyesebb tűzoltó palánta, azaz eddig mindössze egyszer pisilt le, akkor is kedvesen a kedvenc pizsamámra.

Mégis: Többet ér mindennél. Szeretem. Azt, ahogyan lett, ahogyan bennem életre kelt, ahogyan megcsavarja az orrom. Szeretem, hogy anyává lettem általa. Mert az vagyok: Mami.