Pintér Diána: Hány élete van egy nőnek…

[ 0 ] 2011-08-25

… avagy életem színdarabja több felvonásban

Első felvonás

Reggel 6:30, a telefon kegyetlenül zenél. Még félig az álom mezsgyéjén járok, de már nyitva van a szemem, és bármennyire is szeretnék visszamenekülni az álomba, amit később sehogy sem tudok visszaidézni, muszáj felkelni.  Az első tíz-tizenöt perc csak az enyém. Ilyenkor előbújik belőlem a hiú nő, aki kétszer is megnézi, biztosan jól áll-e az este elképzelt miniszoknya – kockás blúz kombináció. Sok időm nincs töprengeni, ha még a kávémat is nyugodtan szeretném meginni. Pár perc áldott csend, utána kezdődik a gyerekkeltegetős játék, amikor kétpercenként beszólok a két iskolásnak, hogy keljen, és öltözzön, miközben Siva által is megirigyelhető módon egyszerre  készül a tízórai, az innivalók, ellenőrzöm az iskolatáskát, és ha szerencsénk van, még az is eszembe jut, hogy alá kell írni az üzenőt. Egy órával később kicsit fellélegezhetek, mert az iskolások elindultak. De ez csak röpke sóhajtás, miközben újra eltűnődöm a tükör előtt elsuhanva, hogy tutira elmehetek-e így? Következik az ovisom keltegetése, akit, míg megmelegszik a kakaója, kicsit még meg kell babusgatni, hogy jól induljon a napja. Másfél órával az ébredés után már a legkisebb is az oviban, én pedig szedem a lábam hazafelé, hogy időben el tudjak készülni mindennel, mielőtt dolgozni indulok. Nem áll sok idő rendelkezésemre, de még beágyazok, elmosogatok, szellőztetek, kávét főzök, és lassan készen állok a következő felvonásra. Marad üres öt perc, amikor sikerül megint szembesülnöm magammal a tükör előtt, miközben a szemránckrémet keresgélem a fogkrémes tubusok között. Rögzítem magamban, hogy be kéne jelentkezni a fodrászhoz, mert iszonyatosan nézek ki.  Még szerencse, hogy nincs több időm itthon, különben már magamba is zuhannék, ha sokáig nézegetném magam. Hol vagyok én az újságok címlapján megjelenő celebekhez képest?

Második felvonás

Munkába igyekezve, mivel gyalog járok, van időm magamban végigvenni mindent, amit aznapra elő van irányozva. Háromszor leellenőrzöm, hogy elraktam-e a kulcsokat, nálam van-e a befizetnivaló csekk, és eszembe jut, hogy otthon maradt az osztálypénzes boríték. A maradék pár percben szabad agykapacitásomat nézelődésre fordítom, és azon gondolkodom, hogy lehet, hogy egy emberrel sem találkoztam út közben? Megállapítom, hogy erről is kéne írnom a blogomba,  lehetne mondjuk ’Útközben született gondolatok’ a címe. Félresöpröm a gondolatáradatot, mert megérkezem a bolt elé. Automatizált mozdulattal nyitom a zárakat, kapcsolom ki a riasztót, indítom a pénztárgépet.  Mire az első vásárló megérkezik, már át is lényegültem a reggeli anyuka-feleség státuszomból bolti eladóvá. A teljes négy órán keresztül, amit itt töltök, képes vagyok rendes eladóként odafigyelni mindenki kívánságára, mosolyogva előszedni még a tizenkilencedik hasonló pólót is, ha nem felel meg az előző tizennyolc. Csak néha gondolok sóhajtva vissza arra a boldog-féktelen időre, amit otthon tölthettem csak anyaként, és amiből balga módon annyira igyekeztem kitörni. Gúnyos fintorral vetek véget ennek a gondolathullámnak is, mielőtt újfent előtör belőlem a vágyakozás egy újabb kisbaba iránt.

Harmadik felvonás

Hazafelé lebonyolítom a bevásárlást, befizetem a csekket, amit magammal hoztam, legeltetem kicsit a szemem a három hete kiszemelt nadrágon, de még mindig nem tudom eldönteni, jól állna-e, vagy csak szeretném, hogy jól álljon, így inkább be sem megyek. Indulok haza, mert a párom már hívott, hogy az ebédet is megcsinálta. Elmélázom ezen is, hogy mekkora bénaság, hogy nap, mint nap ő főz újabban, mert nekem nincs rá időm. Megint – immár vagy huszadszor – kidolgozom magamban a tökéletes stratégiát arra vonatkozóan, hogy fogom megcsinálni előző este a másnapi ebédet, vagy kelek korábban. Megnyugodva ebben az elhatározásban, hazaérek. Finom ebéd vár, és mosolygós férj. Aki még meg is dicséri azt a sok bizonytalankodás során kiválasztott öltözéket. És miközben eszem, beszélgetünk. Csak mi ketten, úgy, hogy nem szól bele egyik gyerek se, nem kér inni, nincs sürgős mondanivalója. Felkapom a fejem egy félmondatára, ami így hangzik, „olyan jól nézel most ki”. Elmosolyodom, és magamban máris raktározom az érzést, amit okozott. Mit nekem celebség? – gondolom, és már nem is zavar annyira az az ősz csík a hajamban.

Negyedik felvonás

Hazaérkezik minden gyerek, felváltva mesélnek, kérdeznek, kérnek. Szerencsére épp mire besokallok tőlük, eldöntik, hogy kimennek játszani. Nem sok nyugalmat ígér ugyan a dolog, de amíg kitör az első veszekedés, van időm elmosogatni. Körülnézek vacsora ügyben, majd miután megnyugszom, hogy minden van itthon, senki nem fog éhen halni, leülök, hogy csatlakozzam a virtuális világhoz. Ott is van a világomnak egy kis szeglete, ahol jól érzem magam, pedig nem is igazán vagyok jelen.
Vacsoraidő van, szép sorban jelentkeznek a gyerekeim. Mély sóhajjal szakítom ki magam a saját gondolataim közül, és adok nekik enni. Aztán hiába is szeretném, hogy másképp legyen, beindul az esti verkli, elvitázunk rajta, ki zuhanyozik, ki fürdik, visszazavarom fogat mosni őket, elmosogatok, kakaót gyártok, megágyazok, előkerítem a pizsamákat. Kicsi magány még jut lefekvés előtt a fürdőkádban. Ahol kényelmesen elhelyezkedhetek egy könyvvel. Tudják a fiúk is, ilyenkor jobb, ha nem szólnak hozzám, úgysem hallom, teljesen átadom magam a regényben olvasottaknak. Lefekvés előtt még összeszedem a kis ovisom ágya mellől az épp összegyűjtögetett kincseket, biztonságba helyezem, kikészítem másnapra a ruhákat, odakészítem a konyhaszekrényre a férjemnek a reggelit. Hirtelen elhatározással még írok is neki pár sort, miközben mosolygok azon, hogy mosolyogni fog rajta.

Mielőtt a függöny legördül

Elégedetten megyek az ágyamba, lekapcsolom a lámpát. A jótékony sötétben azon tűnődöm, meg kéne írni azt a pályázatot. De mit is írjak, gondolkodom. Mit írjak arról, hány életem van? Hiszen csak egy. Amiben valakiknek én vagyok a minden, és van, akiknek egy senki vagyok. Ahol vannak, akik nagyon szeretnek, és vannak, akik nagyon nem. Vannak, akik irigylik azt, ahogyan élek, és vannak, akik megvetnek érte.  Félálomban vagyok, de megvonom a vállam. Közben eszembe jut a dal, amiben arról énekelnek, „ha volna két életem, tudnám, amit ma nem…” Mielőtt egy mai álomba merülök, még válaszolok magamban a dalra – nem kell két élet. Elég ez az egy. Ahol mindenkinek az vagyok, aminek szeret. Anya, feleség, barát, munkatárs, beosztott, szülőtárs, gyerek, testvér.