Terézanyu Hangja – különdíj: Novák Katalin

15 hozzászólás 2010-06-06

Fel-le, fel-le, fel-le, a hinta a magasba lendül, ott egy pillanatra megáll, majd félreismerhetetlen gyermeki kacagás kíséretében a kinyújtott lábak felém közelednek, hogy immár századszor is meglökjem a rózsaszín szandálba bújtatott talpacskákat.Másfél éves kislányomat hintáztatom a kertben. Egyik kezemmel a labilis állványnak tartok ellen, a másikban női magazin, amibe két erőteljesebb lökés közben próbálok belepillantani. A „hintapalintát” még olvasás közben is remekül tudom énekelni, ami talán három gyerek után nem is olyan meglepő, pláne a női agy rendkívüli képességeinek ismeretében. Hányszor eldöntöttem, hogy életvezetési tanácsok, számomra ismeretlen emberek magánéleti problémái és lakberendezési ötletek helyett ilyenkor német szavakat fogok magolni, vagy legalább egy komolyabb lélegzetű irodalmi mű olvasására szánom rá magam. Ez az elhatározás ugyanúgy megvalósítás nélkül maradt, ahogy az internetezéssel töltött idő korlátozására vagy az este hat óra utáni nem-evésre vonatkozó.

– Gyere, Szívem, mennünk kell a fiúkért az óvodába! Hallod, Kislányom? Nem, már nem hintázunk tovább, várnak a fiúk. Marci sírni fog, ha nem érünk oda érte időben. Anna! Hallod?

– Jó, ha nem öltöztök fel két percen belül, akkor hazamegyek, és itt hagylak Benneteket. Megértettétek? Nem tudom, miért kell ezt minden áldott nap eljátszanunk! Miért csak akkor vagytok képesek szót fogadni, amikor már kiabálok! Hé, Bence, hagyd békén a Marcit, ne kelljen még egyszer mondanom. Na jól van fiúk, én elmentem!

– Ugye, hogy fel tudjátok venni azt a cipőt? Ügyesek vagytok! Na, milyen volt az óvoda? Ezt Te rajzoltad? Nagyon szép! Eltesszük a mappába, jó? Bence, és Te mit rajzoltál? Ok, ha nem akarod, nem kell megmutatni. Gyertek, finom borsófőzeléket főztem ebédre, utána meg lesz még egy kis meglepetés, délután meg lemegyünk a kertbe, jó?

Csak annyi ideig tudnának néha nyugton maradni, amíg elrámolom a mosatlan tányérokat az asztalról, és egy kicsit rendbe teszem a konyhát! Nem igaz, hogy minden alkalommal úgy kell felmosnom, hogy közben ők tépik egymást a gyerekszobában! Nem szólok, oldják meg maguk között. Persze érzem, hogy minden idegszálam pattanásig feszül Marci ordítását hallgatva. Becsukom az ajtót, felhangosítom a rádiót, és ez használ. Gondolataim visszatérnek oda, ahol mostanság minden szabad percemben kalandoznak. Elfogadjam a hízelgő ajánlatot?

Három gyereket szültem, hetedik éve vagyok otthon velük. Az, hogy csak a férjem segítségére számíthatok, részben hátrány, részben viszont előny, hiszen így olyan szoros kötelék alakult ki köztem és a gyerekek között, amiről álmodni sem mertem volna. Összenőttünk. Jó anya vagyok, szerető közegben neveljük a srácokat, egészséges ételeket teszek az asztalukra, ízléses ruhákban járnak, mindenük megvan, amire szükségük lehet. Nagyokat sétálunk, járnak sportolni, sokat mesélek, énekelünk, és nevetünk.

Gyakran vagyok türelmetlen. Sokat kiabálok, könnyen kijövök a sodromból. Bár még soha nem emeltem kezet a gyerekeimre, többször éreztem már azt, hogy legszívesebben én is fájdalmat okoznék nekik, amiért úgy felbosszantottak. Mintegy húszféle ételt főzök felváltva, a séták közben máshol jár az eszem, sokszor nincs türelmem minden bogárnál, virágnál megállni, lehajolni. Esténként könyvből mesélek, sokszor csak ülök a gyerekek mellett, és nincs türelmem a valódi játékhoz. Unom a bárgyú mesekönyveket, szeretnék két mondatot úgy váltani egy felnőttel, hogy nem szakít félbe senki, és minden vágyam csukott ajtó mellett pisilni. Szeretném hasznát venni a két diplomámnak, a négy általam ismert idegen nyelvnek, az élettapasztalatomnak.

Hívnak vissza dolgozni. Felelős beosztásba, izgalmas területre, még izgalmasabb időszakban, tehetséges munkatársak közé. Nyolc órában.

Fel-le, fel-le, fel-le. Repül a hinta, kacag a kislány, én pedig nem tudom, menjek vagy maradjak.

Hozzászólások (15)

Trackback URL | Hozzászólások RSS csatornája

  1. moki szerint:

    Szia Kati!
    Tetszett!! 🙂 A régi moki azt mondta volna, maradj ANYA, az új azt mondja, ha felvállalod a harcot, mert az lesz az időddel és az erőddel, csináld, mert lehet, hogy úgy mégis türelmesebb ANYA leszel, mert mást is csinálhatsz. Kérj 2 óra szabadidőt és ülj fel a hintába most Te magad és ne gondolj semmire, csak fe-le, fel-le!!, mint Gombóc Artúr…

  2. Marcsi szerint:

    fantasztikus írás és nagyon őszinte az anyaság szépségei mellett annak nehézségeiről!
    nagyon megéríntett, köszönöm és gratulálok Novák Katalinnak!

  3. Ancsa szerint:

    Zseniális írás! nagyon életszagú, pedig milyen ritkán beszélhet erről nyiltan egy jó anya – szégyenérzet vagy bűntudat nélkül… Gratulálok!

  4. Aranyanyád szerint:

    Kedves Katalin,

    Gratulálok a díjhoz!

    Istenem, végre valaki kimondta helyettem:
    nekem is minden vágyam csukott ajtó mellett pisilni 🙂

    és én is imádom a gyerekemet és nagyon hiányzik a munkahelyem.

  5. katka szerint:

    Kedves Moki, Marcsi, Ancsa, Aranyanyád! Nagyon köszönöm kedves soraitokat, igazán jól estek! Persze a történet néhány eleme fikció, az alaphelyzet igaz, de a felelősségteljes beosztás nem annyira felelősségteljes, a két diploma inkább csak másfél, a négy nyelv meg inkább csak három…:)
    Az érzések ettől ugyanazok.
    Köszönöm még egyszer az elismerő szavakat, nagyon jól esett.
    Kati

  6. szsz szerint:

    Nekem is nagyon tetszik! gratulálok a szép és őszinte szavakhoz, gondolatokhoz, a bátorsághoz, az íráskészséghez és az életedhez. 🙂
    Megható és szép hang ez 2010-ben!

    Sok szerencsét kívánok!

  7. Zita szerint:

    Kedves Katalin,
    nagyon tetszik az írásod,
    én is gratulálok a díjhoz!
    Örülök, hogy végre valaki
    így is tud mesélni az anyaságról!

  8. pircsi111 szerint:

    Mindenképpen menjél. Ha mégsem tetszik még mindíg hazamehetsz, de lehet hogy nem hívnak (mai világban ha hívnak valahová boldogan rohannék:))) olyan helyre legközelebb ahová szeretnél is menni.

  9. B.Judit szerint:

    Kedves Katek!
    Kicsi a világ 🙂 Teljesen véletlenül találtam erre az oldalra és itt Rád! Nagyon tetszik az írásod. Láttalak ahogy a hintánál állsz, olvasol és közben énekelsz 🙂
    Remélem, jól vagytok. Még kint?
    Puszi, Judit

  10. Gilmore szerint:

    Kedves Katalin,
    nekem is nagyon tetszett az írásod, menjél, menjél! Ha másért nem, legalább kiderül, hogy tényleg vissza akarsz menni dolgozni, vagy inkább mégis otthon maradnál, de akkor már az is egy megalapozott döntés. Egy barátnőmtől évekig azt hallottam, hogy a sok külföld, ilyen-olyan munka, rohangálás, tanítás, gyerek és mindenféle után ő semmi másra nem vágyik, csak hogy egy irodában dolgozzon, kosztümben, 9-től 5-ig. Egy évig bírta. Most már tudja, hogy mit akar.