B. E. Mirjam: Család vagy karrier 

4 hozzászólás 2010-07-22

Nem tanul a gyerek, kire ütött? ha buta akkor az apjára, ha okos akkor rám. Egy-két évized, vagy előbb- a nők hamarabb öregszenek- lehet panaszkodni, hogy mit kellett volna másként csinálni. Mondjuk, mindent. Elkezdjük vizslatni a korosztályunkat. Az osztálytalálkozóra nem megyek, mert nincs egy rongyom amit felvegyek. Ja, és vinni kéne életem párját. Ő meg nem jön. Kategórikusan kijelenti, annyi értelem virág közé nem megy. Bár, ha tudnám hogy a kettővel előttem ülő Pisti -szemüvege volt, és 35 kg- na ha ő ott lenne akkor talán egyedül is…

Amilyen szerencsém van, Pistinek jön a felesége, és persze hogy jobban néz ki, mint én. Mármint az asszony. Maradunk. Mint ahogy eddig mindig, ha nyaralásról, vagy programokról volt szó. Az első években még tart a lendületi energia. Még megyünk néha valahová. Mondjuk az első sörfesztiválig. Néha egy kis országjárás, megspékelve parizeres szendviccsel. Országút melletti parkoló, nézzük a forgalmat, szívjuk a benzingőzt, kell a kultúra, még ha papírzacskóba is van csomagolva. De már nem megyünk. Kell a pénz a gyerekre, a rezsire, a legújabb fogyókúrás tippeken röhögni lehet. Isteni a külön tv, külön szoba, ami marad, azt meg rendes ember ossza be. Először csak duma a fejfájás, később már kollektíve fáj, mert életem párja is, szemrebbenés nélkül bedobja a közösbe, ezt a szófordulatot. A tekintélyes pocak lökőizom, a legfontosabb focimeccsek arra az időpontra esnek, amikor emlékezni kéne a szép időkre. A gyerek már nem hallaná meg, most sincs otthon, de az előkészület több idő, mint a győzelem. Jön a következő méregcsomag. Hogy hogyan élnek mások. Olyan család modellek, hogy kiönt a könnyeimtől a Balaton. Aztán a következő héten a leleplező cikk. Már akkor sem voltak együtt, amikor a fényképész kattogtatott. Megnyugszom. Na, nekik sem jobb. Illetve mégis. És most jön, az igazi méregfog. Elkezdek elméleteket gyártani. Azért valamiben nekik könnyebb. Írnak róluk. De ez meg miért jó? Megismerik őket. Csakhogy ettől oda az egész. Ha leülök egy ismerősömmel, egy kis kávéház teraszán, és szerencsém van, akkor a kutya sem emlékezett rám. Lophatok valamit, ha mást nem egy kis örömöt. A másik oldalon, ez is csinnadrattával megy. Lehet, hogy nem is csináltam rossz vásárt? Marad a sörhas, de ő legalább marad. Odaég a pörkölt- Anyukám, ahogyan te odaégeted!-nem égeti úgy oda senki.

Karrier. Minden vakuk és címlapok erdejében. Szerencse ha van hozzá társ, aki segít és megérti, egy nő is lehet okos, szép, és nő ezerrel, ha kell. Egy baj van. Ilyet én nem ismerek. Rémlik, mintha olvasnák róla. Néha. Bár ez is gyanús. Mert a következő héten, megint kiderül, hogy pekingi kacsa volt az egész. Egyszer egy öreg barátom azt mondta, hogy meghívták egy roppant előkelő rendezvényre. Majd megfulladt a parfümök illatától, és az ötödik arc után, emberiszonya volt. Mindenki, mindenkit ismert-honnan?- kérdezte kajánul, illett bejárni a világot, és legalább öt nyelven halandzsázni. Nem beszélni, csak úgy tenni, mintha igen. A mintapárról kiderül, hogy kettővel odébb kertszomszéd, és mindig csak egyedül vannak ott. Illetve a levegőfelelőssel. Mármint aki megállapítja, hogy tiszta a levegő, lehet…..beszélgetni!

Egy kis ezotéria, ha már így belejöttünk. Mindegy hogy mit csinálunk, csak érezzük jól magunkat a bőrünkben. Némi megvilágosodás, főleg ha kicseréltük a villanykörtét. Egészséges táplálkozás, olyan színek a lakásban….amilyen festékre telik. Álguruk, és álpróféták. Attól vagyunk nők…hogy biológiailag annak születtünk. A többit hozzáteszi az élet, meg az hogy mennyi ésszel vágtunk neki, az élet nevű kalandnak. Mennyire hittük el, hogy nagyon sok mindent akarni kell, és akkor elvileg és gyakorlatilag menni fog. Mi volt az indíttatás. Ne csinálj semmit, abból nem lesz baj? És a gyerek? Hát az baj, főleg ha annyi eszed sem volt, mint egy összetört porcelán csibének. Akkor ugye, hat hónapra születik, a négykilós gyerek. Jah, vannak csodák, főleg vidéken!

Így benne a klimax rengetegében, mit is akartunk tulajdonképpen? Családot, gyereket, lakást, és kicsit úgy élni, mint a nyugati filmekben. Imádom, mikor kidől a bili! Főleg ha tele van. Mi maradt, így a sok ilyen, meg olyan váltás után? Hogy a gyereknek jobb lesz. És akkor ő megvalósítja mindazt….ami a mesekönyvekben van. Mi meg szépen élünk, külön szoba, külön tv, és az a pörkölt anyukám! ahogy odaég!- nah látod, hát ezért maradunk mi együtt.   

Hozzászólások (4)

Trackback URL | Hozzászólások RSS csatornája

  1. macskusz szerint:

    Mirjam, nagyon kijózanító írásod igen tetszik, azt ragadod meg benne, ami van és volt, nem amit remélsz és nincs. És nem hiszed el, az a pörkölt, ha már apjuk kissé leégetve szereti, nagy összetartó erő!

  2. Minden sorod “zene” füleimnek!Sokan vagyunk, akik így látjuk, így élünk?

  3. babriella szerint:

    Kedves Mirjam!
    Sírva nevettem végig az írásod :-). Frappáns humoros, és – sajnos, vagy hál’Istennek? – kicsit igaz. Kicsit meg talán nem. De lehet tíz-húsz év múlva az utolsó mondat lemaradna az én hozzászólásomból is 😉

  4. B. E. Mirjam szerint:

    Kedves hozzászólók!
    Így ismeretlenül, illetve ismerősként köszönöm hogy hozzászóltok. Nem akartam negatív hangulatot, de az igazat is le akartam írni.
    Üdv, Mirjam.