Perszóna non grata

4 hozzászólás 2009-12-07

Ez az Elizabeth rémes egy perszóna. Legnagyobb hibája, hogy szókimondó: bátran ki meri mondani érzéseit, és ezzel szembe megy a kor parancsával, (minden kor parancsával, a miénkkel is) amely azt várja el a nőtől, hogy minden körülmények között kellően bájos teremtés legyen. Soha ne mondjon ellent, mindig legyen illedelmes, mindig mosolyogjon, fogadjon szót az apjának, a bátyjának, a férjének és végül urának és teremtőjének. A legnagyobb hiba, amit nő elkövethet, hogy nyíltan vállalja az érzéseit. És vág az esze, mint a borotva, oda is mondogat mindenkinek, skandallum! Az ilyen elvetemült (okos, művelt, szellemes, csinos) fehérnéptől menekültek a férfiak. De ez persze igen rég volt. Azóta igen nagyon fordult a világ. Ma már ilyesmiről alig hallani, hogy okos és szellemes nők rémületet keltenének a férfiakban.

De Elizabeth Bennet annak idején egy nagyon veszélyes nő volt, aki egy képmutató világban a szívére hallgatott, és azt mondta, amit gondolt, sőt, azt is tette. Pedig a körülötte élők egy kanál vízbe fojtották volna legszívesebben emiatt. Ettől lett azonban csupa tűz és szenvedély a nő, és el is nyerte a királyfi szerelmét.

Évszázados megfeleléskényszerünket enyhítheti ez a könyv is, hiszen nem ismerek nőt, aki a férfiak uralta társadalmunkban ne szenvedne tőle.

Más regényektől eltérően azonban, ahol a lázadó, vagyis érzéseit nyíltan vállaló nő elbukik, Elizabeth életben marad. Vessünk egy pillantást egyéb világirodalmi skandallumokra: vegyük mondjuk Anna Kareninát, aki vállalja szerelmét , majd írója teremtője – Lev Tolsztoj, aki persze férfi – mit tesz vele? A vonat alá küldi szegényt. Vagy itt van Hester Prynn a Skarlát betűből, aki szintén nyíltan vállalja a szerelmét és mit tesz vele írója, és teremtője, Hawthorne?! Szintén kinyírja. És még sorolhatnánk, Madame Bovary, Flaubert hősnője is hasonló sorsra jut.

Vagyis a lázadó nő, aki vállalja önmagát, elbukik. Legalábbis, ha a hősnőt férfi író teremtette. Jane Austen azonban hősnőjét nemhogy kinyírja vagányságáért, hanem egyenesen megjutalmazza: boldog házassággal, egy tízpontos férfival. Sőt, továbbmegyek, Elizabeth titkos szerelme, Mr Darcy, aki eleinte egy fennhéjázó, felfuvalkodott hólyag, és a legkevésbé sem tiszteli a nőket, – így Elizabethet sem – fantasztikus jellemfejlődésen megy keresztül. A regény végére képes belátni hibáit, és valódi férfivá érik. Hiszen egy férfi akkor a legszexibb és legszeretetreméltóbb, ha képes a belátásra. Na de ki kellett Mr. Darcy férfivá válásához? Egy olyan nő, mint Elizabeth.

Rettenetesen sajnálom, hogy Austen nem írta meg a folytatását, mert megöl a kíváncsiság, hogyan alakult Elizabeth és Mr. Darcy házassága. Gyanítom, volt ott szenvedély meg tányérdobálás, míg összecsiszolódtak.

Jane Austen papkisasszonyként élt és alkotott, vénlány volt egy isten háta mögötti kis faluban, istenem, micsoda kakukktojásnak számíthatott ő akkoriban eretnek elképzeléseivel!

Bevallom, a könyv leíró részeit néha át-átugrom, de a párbeszédek zseniálisak: csak úgy sistereg az erotika, amikor Elizabeth és Mr. Darcy flörtöl. De a legkedvesebb szereplőm Elizabeth apja, aki egyszerre cinikus és bölcs. Mikor Elizabethet anyja hozzá akarja adni egy rémesen unalmas és ronda, ám gazdag pasihoz, apja így szól hozzá:

– „Súlyos választás előtt állsz, gyermekem. Mától kezdve egyik szülőd idegen lesz számodra. Az anyád nem akar többé látni, ha nem mégy feleségül Mr. Collinshoz, nekem pedig akkor ne kerülj a szeme elé, ha hozzámégy.”

Azért is jó olvasni ezt a könyvet, mert az ember hálát adhat a sorsnak, hogy nem a 19. századba született nőnek: amit mi ma párválasztásnak nevezünk, annak a gondolatáért is kerékbetörés, máglyahalál járt anno. Más életcélja és lehetősége nem is adatott egy nőnek azon túl, hogy gyorsan férjhez menjen az első, lehetőleg vagyonos férfihoz.

Addig is, míg megérkezik a Bridget Jones 3. a mozikba, az egyre nyúló téli estéken érdemes megismerkednünk örökifjú irodalmi dédnagymamájával, Elizabeth Bennettel.

© Rácz Zsuzsa

Hozzászólások (4)

Trackback URL | Hozzászólások RSS csatornája

  1. Ny. F. Virág szerint:

    Egyik legkedvesebb könyvem! 🙂

  2. Julcsi szerint:

    Igaz! mindig-mindig pórul járnak azok a nők, akik “idő előtt” mernek erősek lenni.
    Persze itt felmerül a kérdés, hogy ki az erősebb, aki kiáll magáért, vagy az, aki képes életeken át önmagával és a sorsával megalkudva élni.

    A nagy nagy kedvencem ebben a témában az Elfújta a szél Scarlett O’Harája. Egy igaz perszóna aki meglehetősen elkényeztetett hercegnőcskéből válik igazi nővé. Teljesen jogos, hogy gonoszkodó, akaratos, és hiú, de hát nem ettől hiteles a karaktere? Milyen rémesen unalmas lenne a tiszta búbáj és minden szabályt betartó tündérke? (‘oppá, ilyenre is van példa, Melanie, akinek a férjére pályázik a női főszereplőnk).
    Tehát ez a mi drága Scarlettünk mindent megteszi hogy ne fújja el a szél! Ha kell a gyapotföldön gürizik, tartja a lelket a családjában, csal, férjhez megy (sokszor) a családja boldogulásáért és ellenséggel teli földeken lovagol keresztül, de ami miatt le a kalappal előtte, hogy függönyből varr rucit magának 🙂 Bezzeg neki az is jól áll (ja, és minden fenti tevékenységet fűzőben és hosszú szoknyában végez). Mindezekkel párhuzamosan meg harcol Rhett Butlerrel (Clark Gable a filmben) aki meg akarja kaparintani magának. Úgy pattognak a magas labdák, hogy a néző/olvasó csak kapkodja a fejét. Persze a végére kiderül, hogy a legnagyobb tragédia, ha megkapod, amit egy életen át szeretnél, de ráeszmélsz, hogy neked nem is ez kell…
    Ritka példa nálam arra a filmre, aminek a könyv változatához még nem fogtam hozzá. Viszont ami késik, nem múlik!

  3. Gilikoti szerint:

    Sziasztok,

    nagy kedvencem nekem is a Büszkeség és balítélet, többek között azért is, mert annyi mindent lehet gondolni róla, és teljesen különböző dolgokat is akár.
    Nem vitatom, hogy számít, hogy nő a szerző, sőt nagyon is számít, azonban szerintem nem feltétlenül úgy, ahogy Zsuzsa írja itten. Száz százalék romantika, osztályharc, egyéb igazi társadalmi kérdések, és világmegváltás nélkül; lányok szerelmesek lesznek, és férjhez mennek. A szép, kedves és okos lányok nekünk tetszőkhöz, az egyebek kevésbé érdemesekhez. Ahogy azt szeretjük.
    Szerintem Elizabeth nem lázad, hiszen a legtöbb esetben jogában állt a lánynak visszautasítani a kérőt, és őt sem éri atrocitás, amikor így tesz. Ha esetleg felköltözne Londonba, vagy tanulmányokat folytatna, beállna a vándorcirkuszba, ne adj Isten dolgozni menne, az lázadás lenne valóban. Ő azonban ilyet nem tesz. Elizabeth egyáltalán nem modern figura, Mr. Darcyval kapcsolatban pedig azt se felejtsük el, hogy mekkora hatást tesz Elizabethre, amikor megnézi Pemberlyt, és nem csak azért, mert ott sok jót hall Darcyról, hanem mert – teljes joggal – lenyűgözi az ott látott gazdagság.
    Charlotte már annál inkább, hideg fejjel racionális döntést hoz a saját életét illetően, mérlegel, és határoz; számba veszi, hogy mit nyer és mit veszít a Mr. Collinsszal kötött házassággal.
    Azt se felejtsük el, hogy minden úgy történik a könyv végére, ahogy azt az anya szerette volna: három lányát férjhez adja, ebből kettőt meglehetősen jól. Akár nevetünk rajta, és orrunkat ráncolva lenézzük, akár nem. Ő nyer, és ezzel mindenki más is.
    Az apa megítélésében sem értek egyet Zsuzsával, sőt. Meglehetősen felelőtlennek tartom. Elvett egy nőt, aki valószínűleg nagyon csinos volt fiatalon, így mit érdekelte őt, hogy összeillenek-e, majd amikor kiderült, hogy mennyire különböznek, az apa egyszerűen kivonult a családi életből, ezzel veszélyeztetve a család boldogulását. Őrajta aztán nem múlt, hogy minden jól sült el a végére. Egy mondatával viszont messzemenőkig egyetértek: ő mondja Elizabethnek Darcyról, hogy valószínűleg Darcy semmivel sem rosszabb, mint bármelyik gazdag ember – ők többet megengedhetnek maguknak büszkeség (vagy akár balítélet) téren.
    Hawthorne-hoz és Tolsztojhoz képes Austen habkönnyű, az előbbieknél valóban történik lázadás, a normáktól való eltérés, ami mindig is kiváltott a társadalom ellenszenvét, akkor is, és ma is.
    Nem vagyok biztos benne, hogy annyira szörnyű volt olyan korban élni, ahol a család gondoskodott a lányok kiházasításáról, nekem nem úgy tűnik, hogy most annyira szuperjó lenne minden, és mindenki boldogan él, míg meg nem hal a saját választottjával. Sőt.

  4. moki szerint:

    Már rég beszéltetek erről, de én csak most kapcsolódok hozzátok. Sokmindenben egyetértek Gilikotival, pl. sztem sem lázadt E. hanem egyszerűen ilyen volt, büszke nő elvekkel. Ch reálisan látja helyzetét, belenyugszik és meghozza a neki legoptimálisabb döntést, ügyes erre azt mondom. Az apa nekem is pozitív szereplő, bírtam nagyon, jó lett volna néha egy ilyen apa nekem is. Az utolsó mondattal is egyet értek. Nagyon tetszett Julcsi meglátása is: ki az erősebb az életben, nekem a saját helyzetemben az okozta a legnagyobb fejtörést, mikor csinálok nagyobb kárt, és mokir vagyok erősebb, ha elválok, vagy ha nem ? A mai napig ingadozik a véleményem.