Bona fidi

[ 0 ] 2009-09-02

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány. Huszonhat éves volt, törékeny, színes, tépett frizurás, és egy ragyogó, szeles májusi délelőttön állt a villamosmegállóban, és nyelte a könnyeit.

– Kisasszony, őszinte leszek magához, nem tudom, lehet-e valaha gyereke – mondta neki fél órával azelőtt egy kopaszodó, finom ujjú, szemüveges nőgyógyász, miután alaposan megnézte a szövettan rosszindulatú eredményét.

A lány egyik legjobb barátnője éppen várandós volt. Milyen érdekes, jutott eszébe, hogy ő az életet hordja a szíve alatt.

Állt a villamosmegállóban és letörölte a könnyeit. Dacosan arra gondolt, azért is. Nekem is lesz gyerekem.

Egy fiú jutott eszébe, egy édes kicsi fiú, és Bonifácnak fogják hívni.

Aztán, mint minden más reggelen, vett egy napilapot a megállóban, és felszállt vela a napsárga villamosra.

Kevesen utaztak a vilin. Örült neki, hogy nem kell szemben ülnie senkivel. Szórakozottan lapozgatta az újságot, kis hírek, nagy hírek, közepesek. Nem is látta a betűket, ám hirtelen mégis megfogta valami a tekintetét: Szeretettel köszöntjük Bonifác nevű olvasóinkat!

Nem hitt a szemének. Aznap éppen Bonifác napja volt, május 14-e.

A Bonifác szó – olvasta tovább – a latin bona fidi szóösszetételből ered, jelentése: a jó sors embere. A lány nagyot sóhajtott. Akkor minden rendben lesz.

Még aznap levelet is írt Bonifácnak, hogy majd oda tudja neki adni, amint megszületik.

Így hangzott:

Kedves Bonifác!

Tudod, a mi családunkban mindig mindenki attól félt, hogy nem szeretik.

Én sem másért lettem beteg, csakis azért, mert attól féltem, belehalok, hogy nem szeretnek. De tudod, Bonifác, tévedtem. Engem mindig szerettek, csak nem mertem elhinni. Azt hittem, ahhoz mindig ötöst kell hazavinni környezetismeretből meg magatartásból és leggyorsabban kell leúszni az ötven métert mellúszásban, és mindig segíteni kell a takarításban és ebéd után szépen le kell szedni az asztalt. és később meg sikeresen kell felvételizni a gimibe, aztán az egyetemre és mindig okosnak kell lenni és szépnek és kedvesnek. Egy frászt, kicsi leendő fiam. Egy nagy frászt. Nem kell. Nem kell semmilyennek sem lenned.

Nem azért szeretünk, mert valamilyen vagy. Hanem egyszerűen azért, mert vagy. Mert megszülettél, mert minket választottál, mert itt vagy velünk.

Téged, Bonifác, sosem foglak elkényeztetni, mert egy gyereket nem lehet. Ugyanis tökéletes leszel, mint minden gyerek, és ezt mindig meg is fogom mondani neked, hogy te vagy a legszebb, legokosabb és a legédesebb kisfiú, és aztán nagyfiú, aztán férfi, és végül apa.

Más dolgod nincs az életben, mint elhinni, hogy úgy vagy jó, ahogy vagy. Ez persze nem könnyű, mert lehet, hogy épp a neved miatt csúfolni fog az egy fejjel nagyobb Ferike az oviban, vagy netán a magatartás jegyed nem lesz jó, mert órán beszélgetsz, meg forgolódsz, és lehet, hogy hiába tetszik majd a kék szemű, fogszabályozós Tündi az ötödik ából, és hiába viszel neki kilószámra Túró Rudit, ő mégiscsak egy nagyszájú, verekedős fiúval viteti a táskáját.

És még lesz számtalan más, ennél is húzósabb helyzet, azokat még nem sorolom, kicsi vagy még hozzá.

De sebaj, egy szép napon magadtól fogsz rájönni, hogy igazam van, tényleg tökéletes vagy, az összes hibáddal együtt. És akkor megtalálod azt a lányt is, aki szintén a legjobbnak tart, és onnantól nincs megállás, jöhet az unokám.

Ha gondolod, nevezzétek Bonifácnak, szerintem szerencsét hoz a név.

Idáig tartott a levél.

Eltelt azóta néhány év, és Bonifác még nem érkezett meg. De bármikor jön, az igazi születésnapja május 14-e lesz.