„Tökéletes nem létezik, van viszont éppen megfelelő”

[ 0 ] 2015-03-31

Kenesei Lívia háromgyermekes anyukaként kapta meg 2012-ben a Richter különdíjat. Akkor egy 9, egy 7, és egy 2 éves csemete örült vele együtt. A fiúk mellé azóta egy kislány is érkezett. 

Mi motivált, hogy jelentkezz a Terézanyu pályázatra?

Régóta foglalkoztam a gondolattal, hogy írni kéne, mindig éreztem magamban a vágyat, hogy leírjam a gondolataimat, csak valahogy előtte sose került rá sor. A pályázat témája – a hogyan változtatott meg az anyaság – nagyon megérintett, és akkor arra gondoltam, hogy na, most van itt az idő, hogy írjak végre.

Aztán Richter fődíjas lettél.

Rettentően örültem neki, mert egyáltalán nem számítottam rá. Amikor megláttam azt a tömeget a díjátadón, akkor arra gondoltam, hogy te jó ég mennyien vagyunk, biztosan nem kapok semmit. Aztán, amikor a nevemet kimondták teljesen megdöbbentem. Nagyon megtisztelő volt, különösen az, hogy ez egy különdíj volt, és ettől valahogy még különlegesebbnek éreztem.

Megváltoztatta a díj az életedet?

Egy jó ideig nagyon sokan kerestek. Ismerősök telefonon, idegenek interneten keresztül, és nagyon sok gratulációt, dicséretet kaptam. Őszintén nagyon boldoggá tett, hogy ezek szerint nem volt olyan buta gondolat, hogy írjak. Büszke voltam magamra. Aztán pár hónap alatt ez elcsendesedett, és igazából visszatértem az eredeti felálláshoz: írni kellene, de mikor is? Aztán megint az lett, hogy sose került rá sor. Másrészt viszont megerősödött bennem az a hit, amiről a pályaműben írtam, és jobban be tudtam tartani a saját tanácsomat a gyerekekkel kapcsolatban. Nagyon megérintett, hogy milyen sokan járunk ugyanabban a cipőben, és milyen sokan érzünk ugyanúgy, és milyen sok anyának nehéz vagy lehetetlen erről beszélni. Meglepett, hogy mekkora tabu az, amiről írtam. Nagyon jó érzés volt, hogy milyen sok embernek vannak belül hasonló gondjai, fájdalmai. Erőt adott nekem, hogy mások is hasonlóan éreznek.

Azóta tovább gyarapodott a család…

Igen, született még egy gyermekünk megérkezett a várva-várt kislány. A vele való viszonyomban már teljes mértékben dominál az a hozzáállás, amit a másik hárommal megtanultam. Sokkal, de sokkal jobban nevelem őt, mint korábban a nagyobbakat.

KL

Van valami, amit korábbi díjazottként mindenképpen meg szeretnél osztani velünk?

A nőknek azt üzenném: csak lazán, csak könnyedén. Mindjárt jobban fog menni minden! És NE törekedjen senki sem a tökéletességre. Ezt az élet minden területére értem, legyen szó párkapcsolatról, munkáról önmagunkról vagy a gyereknevelésről. Tökéletes nem létezik, van viszont éppen megfelelő, és csodás érzés az, amikor az éppen megfelelővel megelégednünk, már ami a saját teljesítményünket érinti. Nagyon jó leülni a tv elé egy éppen megfelelő takarítás után! Nagyon jó azzal a gondolattal lefeküdni, hogy éppen megfelelő volt az az idő, amit ma a mondókázásra szántam a másfél évesemmel. És még jobb az az érzés, hogy jó anya vagyok, mert éppen megfelelően nevelem a gyerekeimet!

Akkor sok dolog még tisztább lett benned.

Igen, a pályázat is erről a letisztulásról szólt, de azóta azért több elméleti dolgot valóban átültettem a gyakorlatba is. Sőt, találtam egy közgazdasági elvet is magamnak: ahhoz hogy valami 80%-os legyen 20% erőbedobás kell, ahhoz kell a további 80% munka, hogy azt a maradék 20%-ot teljesítsük a 100%-ig. Hát én imádom ezt, és alkalmazom is messzemenőkig a házimunkában például. Nagyon felszabadító! Azt hiszem, hogy a munkában is arra kell törekedni, hogy a lehető legjobban kihasználjuk az időnket, és azon túl viszont el kell felejtenünk azt.