Terézanyu, az autonóm nő

„– Tudja, doktor úr, velem nem könnyű, én egy autonóm nő vagyok.

Doki bólogat kedvesen, nem szól egy szót sem. Fekszem a vizsgálóasztalon, térdhajlatomat égeti a kengyel hidege, de a derekam alatt izzad a műbőr. Sehol egy hang, csak fehér fertőtlenítőszag. Széttárt lábaim közül egyszer csak feltekint a Doki, szemüvege fölött rám néz és azt kérdezi:

– Hogy mondta, Kata, milyen nő maga? Autonóm? Mit is jelent az?

Független, akarom mondani, de nincs kinek, mert a feje búbja újból eltűnik a lábaim között.”

 ( Idézet az Állítsátok meg Terézanyut! c. regény első oldaláról.)

 A fentieknél nem lehet méltóbb bizonyítéka annak, hogy Terézanyu már akkor is autonóm volt, amikor még többen voltak, akik gyerekbetegségre vagy egy furcsa járműre tippeltek a szó hallatán. Autonóm nő, autonóm nő…sárga bögre, görbe bögre- kicsit nyelvtörősen hangzik, de majd gyakorolom, gyakoroljuk. Ám a világ, különös tekintettel erre a honlapra, megérett rá, hogy az olvasó nő helyett valami kifejezőbb, jellemzőbb legyen rá/m/írva.

 Komoly fejtörés előzte meg a váltást. És még több röhögés. Hiába gazdag és árnyalt édes jó anyanyelvünk, kiderült, hogy ezen a téren vannak hiányosságai: az angol powerfulja annyira tökéletesen ideillő lenne, hogy kevés híján Terézanyu, a powerful lett belőle. De powerful nélkül is tudjuk, hogy az erő velünk van.

Olvasni persze ezután is érdemes, sőt kötelező: az ember lánya levegőt vesz, eszik, iszik, alszik, olvas. Ezt pont így csinálja egy autonóm nő is, pláne, ha Terézanyu, de ő még pluszban vállalja is önmagát, kimondja, szóvá teszi, kiáll mellette, utat tör, tabukat dönget, meri másképp, hangot ad neki, provokál, kézbe veszi életét…mit is még?

Tarts velem továbbra is kedves olvasó autonóm, autonóm olvasó nő!