Merát Anikó: Kell a nőnek kimenő!

Kilenc évig szinte folyamatosan a gyerekeimmel voltam, rájuk figyeltem, velük törődtem. Aztán nagyobbacskák lettek, plusz el is váltam, úgyhogy végre munkába álltam. Ezt nem nevezném klasszikus kimenőnek, de nekem az volt. Nincs sírás, nyafogás, visítás, a nadrágom rángatása, mindig valakire várakozás, mert lassan jön, lassan eszik, lassan öltözik. Nincs állandó készenlét, nincs állandó döntéshozási helyzet. Csak azt kell csinálnom, amit mondanak, nem is nehéz,  és csak napi 12 óra. Hurrá!

És akkor, ott,  találkoztam Vele. Szia. Ismerősnek tűnsz, mintha már láttalak volna. Te még itt vagy? Már egészen elfeledkeztem rólad.  De mégis valahogy  minden más rajtad. Van valami a szemedben… Nem tudom. Meggyötört, de mégis teljesebb, és az ártatlanságod már hova lett… Most mi lesz veled, hogyan tovább? Ki lettél? Talán sosem szerettelek eléggé, ezért nem vigyáztam rád, ezért is nem hallgattam rád. Sajnálom. Már itt vagyok, és  többé nem hagylak el.

Bizonyos emberek számára a kérdés provokatívnak hathat. Méghogy kimenő? Minek?  Egész nap otthon vagy, azt csinálsz, amit akarsz, csak babázol,  meg port törölgetsz.  Miben fáradsz el? Ő – aki sajnos nem a nagy Ő – ezt mondja. Szerinte az egész életem egy kimenő, minek is mennék bárhova. Ezért vagy gyesen, erre vagy kitalálva.  Ezt akartad, úgyhogy ne panaszkodj. Mindenki bírja rajtad kívül. Ő persze soha nem csinálta, és talán kényelmes volt számára ezt gondolni, vagy nem is érdekelte. De már mindegy.

Sokszor álmodoztam arról, miközben gyesen voltam, és „éppen nem csináltam semmit”, hogy milyen jó lenne csak egyetlen egy napot egyedül otthon eltölteni. Teljesen egyedül.  Akkor kelnék, amikor kialudtam magam, azt reggeliznék, amihez kedvem van, és ezegyszer meg is ehetném nyugodtan, akár napközben is nézhetnék egy jó filmet, és kivételesen nem aludnék el közben. Ennyire elvetemült vágyak fogalmazódtak meg bennem, de ez biztosan a fáradtság számlájára írható, hát hogy is kívánhatnék én ilyet. Nekem a konyhában és a gyerekeim mellett a helyem. Na jó, meg néha a hálószobában.

Nem vagyok szabad ember. És senki nem készített fel rá, hogy ez lesz. Azt várják tőlem, hogy elnéző mosollyal azt mondjam, hogy megéri. Ám a teher nem mindig édes, pedig a gyerekek tényleg különlegesek. De valami itt nagyon nincs rendben.