Kell a nőnek kimenő?

[ 0 ] 2016-02-15

A dolgozó nő után a nő és a szabadidő az idei Terézanyu pályázat témája

Minimális időt fordítunk magunkra mi, magyar nők, és a fontossági sorrendünk legvégén sem lehet más, mint mi magunk. Ezt derült ki a Richter Gedeon Nyrt. Nőnek lenni jó programja keretében végzett kutatásából, és ez ihlette az idei Terézanyu pályázat témáját. A megkérdezettek többsége szerint kimondottan jó nőnek lenni, harmaduk azonban nem így érzi, amit főként a leterheltséggel magyaráznak.

Te hogy vagy ezzel? A tavalyi pályázatok arról árulkodnak, hogy a számtalan területen történő helytállás miatt szinte minden nő kimerült és fáradt.legs-434918_1280

Mit jelent számodra a kikapcsolódás? Mennyi időt szánsz önmagadra? Mire vágysz leginkább? Neked kell, kellene kimenő? Ezekre a kérdésekre keressük a választ őszinte történeteiteken keresztül. Jó szokásunkat megtartva az idén sem csak a rózsaszín happy endekre, sikersztorikra vagyunk kíváncsiak, érdekel minket a megoldáshoz vezető út is, vágyaitok, kétségeitek, a beteljesülés nehézségei, vagy éppen annak lehetetlensége.

Az egyéni történetek mellett várjuk történeted, ha egy közösséghez csatlakoztál, vagy netán te magad hoztál létre egyet, hogy együtt, egymást támogatva teremtsétek meg magatoknak a feltöltődést.

A 3 díjazott közösségi történetből filmet készítünk, melyet a nagyközönségnek is bemutatunk, a díjazott egyéni írások számára pedig megjelenési lehetőséget biztosítanak a wmn.hu és Nők Lapja Psziché felületein.

Írd meg tehát személyes történetedet magadról vagy közösségetekről egyes szám elő személyben, maximum 5000 karakter terjedelemben, és töltsd fel a www.terezanyu.hu oldalon 2016. március 20-ig.

A díjazott pályaműveket a zsűri tagjai, azaz Beke Zsuzsa a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, D. Tóth Kriszta író, Dobó Kata színésznő, Pásztor Anna énekesnő, és jómagam, Rácz Zsuzsa író választjuk ki.

Most feltöltöm a pályázatom

 

Psziche_ujlogo_magenta_OKWMN_logo