Ha szexi vagy, nem kell igent mondanod

[ 0 ] 2016-11-25

Egy idei felmérés alapján Európában a nők és férfiak több, mint 25%-a, Magyarországon csaknem fele teljesen elfogadhatónak tartja a nemi aktust akkor is, ha az egyik fél nem egyezik bele. Szerintük nem számít erőszaknak, ha valaki nem tud védekezni, vagy kihívó, esetleg elfogad egy kávét a partnere lakásán.

A közfelfogás, és a szégyenérzet miatt ma is rengeteg erőszakos bűncselekményt rejtegetnek az áldozatok, és legtöbbjüket környezetük is arra biztatja, hogy hallgassanak a történtekről. – olvasható az index.hu oldalán megjelent írásban, ami a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából született.

Az Európai Bizottság tízmillió eurót fordít a nemi alapú erőszak megelőzésére és az áldozatok támogatására 2017-ben, nyilatkozatában pedig kijelentette: „le kell küzdenünk a nők érdekérvényesítését gyengítő sztereotípiákat”.

Szintén a napokban megjelent cikk az index.hu-n a gyerekbántalmazás témáját boncolgatja. Az UNICEF Hol a határ? címmel megjelent gyereknevelésről szóló legfrissebb anyaga felhívja a figyelmet arra, hogy a fizikai bántalmazáson túl számos más abuzív nevelési módszer is a zéró tolerancia kategóriájába tartozik. A megszégyenítés, bezárás, éheztetés és szóbeli bántás is súlyosan veszélyezteti a gyerekek testi-lelki egészségét.

A saját tapasztalataikat sokan érvként használják: „Engem is így neveltek és hasznomra vált” – mondja közel negyedük. Hasonló számban értenek egyet azzal, hogy „a gyerek így tanul tiszteletet a szülők és a felnőttek iránt”, de azok is közel ennyien vannak, akik eszköztelenségük miatt keményítenek be: „Nem ismerek más eszközt, amivel rendre utasíthatnám” – állítják.

help