Vészity Kata: Multifunkciós anyák akcióban

[ 0 ] 2017-08-21

A nyári szünet mindenki kihívás elé állít. Vannak akik szimplán a meleggel küzdenek, vannak akik a meleggel és a munkával, de akiknek bőven kijut a jóból, azoknak a meleggel, munkával és még egy pár lurkóval is meg kell birkózniuk. És mi van, ha ezt megspékeljük egy kamrafeltöltő előgondoskodással is, hogy amikor a két alaptényezőn kívül a hideggel küzdünk majd, akkor is legyen mit a családi asztalra varázsolni. Ha lehet, akkor hazait, vegyszermenteset, mert Hangák vagyunk. És a név kötelez!

Már nyár elején elhatároztuk, hogy egy 6 személyes mini fesztivál keretében megrendezzük a lecsó-lekvár napokat Dunakeszin. Két anyuka, fejenként két gyerekkel a rekkenő kánikulában közel 40 kiló zöldséggel-gyümölccsel felfegyverkezve. Na jó, a dolgot nagyban megkönnyítette, hogy adott volt egy befőzőautomata, elektromos daráló, egy hangtál tábor és a geográfiai tényezők miatt a legnagyobb mentsvár a Duna part. Először is a két nagyobbikat elfuvaroztuk a táborba, akik hangfürdőt vehettek a finom ebéd után az árnyas fák alatt és csobbanhattak a hűs medencében. Nekik is kell a kikapcsolódás, elvégre kemény dolog a vakáció. Ezt követően a két kicsit próbáltuk egymásra hangolni, hogy nekiláthassunk a befőzésnek. Egy tál mini kakaós csiga adta a kezdőlökést a folyamathoz, amit a ’kertben mindent lehet’ mondattal sikerült betetőzni. Ennek folyományaként készült el a teraszon a siker likőr nevű ital, amivel vallatni lehetne. Az átható ammóniaszagból egy bizonyos összetevőt nehéz lett volna nem kitalálni, a többit homály fedi a mai napig, és ez így van jól.

Elbástyáztuk magunkat a konyhában rekeszekkel és ládákkal, hogy tartalmukat engedjük átlényegülni. Mostuk, daraboltuk, daráltuk az ízletes sárgabarackokat teljes összhangban. Hamarosan az utolsó láda is kiürült ezzel egy időben a második giga méretű lábos színültig telt. Aztán, amíg a lábosokban lassan pöfögött az íncsiklandó óarany sárga krém, addig megebédeltettük a porontyokat. Ebéd után újra útjukra bocsátottuk őket azzal, hogy szétszerelhetnek valami műszaki cuccot. Ekkorra a konyha és egy hadszíntér között már semmi különbség nem volt felfedezhető. A baracktól csöpögő edények teljes méretválasztékban megtalálhatóak voltak a pulton és a székeken egyaránt. Végeláthatatlan mosogatás vette kezdetét, de egyszer csak, amikor már nem is számítottunk rá újra felismerhető lett a hely. Úgy döntöttünk megérdemlünk egy frappét. Pihenőállásra tettük a nagy fazekakban elterülő lekvárkezdeményt és kiültünk a teraszra a jeges italokkal. Jöhetett a 3. menet. Szeptemberben új erővel indul az a társadalmi vállalkozás, melynek mindketten aktív szereplői vagyunk, így diskurzusunk a következő időszak teendőiről folyt. Osztottunk, szoroztunk, terveztünk, és marketing anyagot készítettünk elő. Az óra kismutatója a négyes felé közeledett, elindultunk a nagy tesókért. Velük aztán megtelt a ház. Az addig békésen játszó kicsik felpörögtek és a plafonról is gyerek lógott. Szó szerint, mert a mennyezetre erősített kötélen ide-oda himbálózott felváltva 3 kis Tarzan és egy kis Jane. Az idegzsába elkerülése érdekében fürdőruhába vágtuk őket, irány a Duna part. Idilli hangulat! A lemenő nap sugari a hűs habokkal összeérve minket lenyűgöztek az örökmozgóknak pedig sikerült felesleges energiákat a parton hagyniuk. Visszafelé sétálva lassult az idő, ami addig sebesen pörgött. Tetemes mennyiségű homok és kavicsdarab dúsította a fürdővizet, de végül minden gyerek tiszta lett és kellőképp kimerült. Altatás és vissza a kondérokhoz. Porciózás, fedőkeresés és a felismerés, hogy odakozmált. Sebaj, kreatív funkció bekapcs. Innentől karamellás dzsem a becsületes neve alkotásunknak. Az automata robotolt, mi pedig a teraszon csúsztunk át a következő napba mélyenszántó beszélgetésbe feledkezve. Megélések, küzdelmek, utak, megoldások. Kétségkívül a terápia cím illeti a 4. menetet.

Reggel a paprika és a paradicsom, na meg mérhetetlen mennyiségű hagyma került rivaldafénybe. Újra mosás, darabolás zsíron pörgetéssel kiegészítve. Az előző nap cukorkabolt illatát felváltotta a vidéki nyár magával ragadó hangulata az összeérő ízek által. Mindeközben kicsiny gyermekeink teljes egyetértésben alakították műhellyé a nappalit, időnként kakaószünettel megszakítva a munkálatokat. Szólni sem mertünk hozzájuk. Megállapítottuk, hogy ilyen csend és béke még nem lengte körül őket játék közben, ráadásul ennyi ideig. Persze meglett ennek is a böjtje. Aki lépett már legódarabra, az az érzést szorozza mondjuk tízzel. Megvan? Ilyen amikor egy távirányítós autó frissen kiszerelt beazonosíthatatlan, ám annál élesebb alkatrészét találja el a talpával – és teljes testsúlyával –  az ember lánya. De még így is megérte.

Végül a lecsós és paradicsomleves üvegek az automatába kerültek. A hosszú perceket, amiket a szerkezet helyettünk ledolgozott takarítással töltöttük. Csomagolás, dobozolás és el is illant a két nap. Minifesztiválunk véget ért. Így a hangtál tábor is, ahonnan egy teljesen új gyereket hoztam haza.

Csodás két napot sikerült varázsolnunk, azzal a nem elhanyagolható mellékhatással, hogy a kamra polcait megtöltöttük a nyár ízeivel.

Az első nap estéjén a Duna parton megállapítottuk milyen jó a gyerekeinknek, akik önfeledt viháncolással ünnepeltek minden apró követ és hullámot. Aztán rádöbbentünk, hogy nekünk sincs rossz dolgunk. Sőt! Minden küzdelem, megpróbáltatás végül idevezetett minket erre a csodás alkonyi partra, ahol felismerhettük, hogy képesek vagyunk boldog gyermekkort teremteni a legfontosabbaknak. Csordultig van a szívem hálával ezért!