Rébb terézia: Búcsú Bertalantól

[ 0 ] 2017-10-03

Az asszony a fegyverszekrény előtt állt és arra gondolt, hogy kisbaltával kellene leverni a lakatot. De akkor még ott volt a másik zár is, és az egész terv egyszerre olyan ostobán durvának tűnt. Úgy döntött, hogy inkább megkeresi a kulcsokat. Bertalanné Erzsike nem érezte magát komfortosan saját háza alagsorában, a barkácsműhelyben. A kezében levő fémből készült díszurnát a gyalupadra tette, a tele csikktartó mellé. Vicces, hogy az ura hamvvedernek hívta a hamutartót, és most itt vannak egymás mellett, szép egyetértésben.

Ritkán járt azelőtt a férje műhelyében, ahol most a több évtizedes mocsok szaga keveredett a konyhakert felől beáramló tavaszillattal. A férfi ide szeretett visszavonulni, többnyire egyedül, vagy néhány üveg ital meg egy-egy cimbora társaságában. Erzsike itt sosem takarított. Most, hogy visszatért a házba, lesz dolga elegendő.

Bármihez nyúl, vastag koszréteget talál mindenütt, de itt a poros, ragacsos tárgyak katonás rendben sorakoznak, akár egy elázott, megviselt, de rendezett sorait a végsőkig fenntartó légió. – Mindent a helyére, és mindent arra, amire hivatott! Ez volt Bertalan Sándor kedvenc, ronggyá idézett mondása, és Az asszony sosem fogta fel igazán, mit is ért rajta pontosan. A delírium határán gyakran moralizált a férje, és ő tudta, jobb, ha ilyenkor eltűnik az útjából.

Vajon hol rejtette el a kulcsait? Erzsike próbált az ő fejével gondolkodni.

Hol találja azokat a kulcsokat itt, ahol több ezer, talán több tízezer tárgy van felhalmozva? Ki kell majd dobnia ezt a sok koszos festékes dobozt a beszáradt ecsetekkel. Meg az üres üvegeket is. A drágább italok üvegei még régebbről maradtak itt, a rengeteg műanyag flakont, amiben az utolsó évek olcsó tablettás borai voltak, mostanában termelte. Mindez egy látlelet, amelyhez nem is hiányzik a test. Az már por és hamu.

De el ne feledje a kulcsot! A szögek és csavarok közt nincsen. Egy kétajtós rozsdás szekrényben tartja a szerszámokat. Erzsike gyorsan végigpásztázta mind a négy polcot. – Ezek közé nem tette, itt csak csípőfogók, harapófogók, egy svédfogó, egy egérfogó… Ez nincs a helyén! De lehet a kulcs a kulcsok között!

Csavarkulcs, mindenféle méretű villáskulcs, csőkulcs, csillagkulcs, franciakulcs akadt a keze ügyébe. Sejtette, hogy itt sem lesz. Maga is csodálkozott, hogy ismerte a szerszámokat. A férje mindig valamilyen szerszámmal a kezében, valamilyen munka ürügyén távozott otthonról. – Munka után megyek – mondta Bertalan. Aztán nem látták többet aznap, csak miután bezárt az utolsó italbolt is.

*

Erzsike öt éve költözött el az albérletbe. Annyira bizakodó volt kezdetben, azt hitte, innentől nyugodtabban zajlik majd az élete. A gyerek támogatta a költözést. A felnőtt gyerek, aki már kirepült, és albérletben lakott a városban, ahol dolgozott. Erzsike is elköltözött, de nem elég messzire, mert Bertalan nem hagyta békén. Késő este, vagy hajnalban is bekopogott az ablakán. – Erzsi! Csak egy ötszázast! Mi az neked!

Erzsike akkor úgy gondolta, mindennek vége. Nem lehet már nyugalma ezen a világon. Az elköltözés volt az utolsó ötlete. Legalábbis azt hitte. Ekkor fordult az egyház felé. Templomba kezdett járni. Minden nap imádkozott Istenhez, és könyörgött, hogy mentse ki ebből a helyzetből. De Isten a hosszú éveken át csak konokul hallgatott, és Bertalan is megmaradt Bertalannak: élt és vedelt, és már sohasem dolgozott.

Erzsi egyszer a lelkészhez fordult tanácsért, elmondta neki nagy bánatát. A pap barátságosan megfogta vállát, mélyen a szemébe nézett és azt mondta neki, adakozzon, mert áldás van az adakozókon. Akkor vette le a keresztet a falról. Nem bírta nézni. Nem passzolt a konyha festett tányéros dekorációjához.

De ami volt, elmúlt. Most újra a saját házában lakik, és az alagsorban kutakodik. Tudta, hogy az előbbiért valakinek nagy hálával tartozik. A polcok tárgyait pásztázta, mikor megakadt a szeme a falon porosodó agancson. A trófea, ami legalább húsz éve a műhely falát ékesítette, egy selejt bika volt. Nem tudni, szabályosan lőtte-e a férje, vagy akkor is rapsickodott. Szeretett a tilosban járni. Öt évig járt jogosítvány nélkül egy rossz Trabanttal, a környékbeli falvak közt. Azt mondta: benzinnel megy a kocsi, nem jogosítvánnyal, és így nem is vehetik el, ha „legurulna egy stampedlivel”.

Nem árt pókhálózni majd az egész házban, lám az agancs ágait is beszőtte a pók, gondolta az asszony, és ekkor észrevette. A trófea ágbogának legfelső ágán lógott a két kulcs, egy karikára fűzve.

Ejh, gondolhatta volna! Mindent a helyére? Mindent arra, amire hivatott?

Kinyitotta a lakatot, a másik kulccsal pedig a második zárat. Szinte ünnepélyes volt a pillanat, mikor feltárult a zöld szekrény nehéz vasajtaja. Még sohasem látta belülről ezt a szekrényt, és neki a szabályok szerint nem is lehetett volna kinyitnia. Egy sörétes és egy golyós puska volt benne, meg a flóbert pisztoly. Ez utóbbit jól ismerte. Sosem szerette a fegyvereket.

A szekrényben viszont tényleg minden a helyén volt. Pontosan a törvényben meghatározott szabályok szerint. Külön a puskák és a zárdugattyú, a kisagy szintén elkülönítve, a töltények külön tartva, hogy aki nem ért hozzá, véletlenül se tudjon velük ölni. Aki nem ért hozzá…

Csoda, hogy Bertalan mindezeket nem adta el. Egyébként mindent pénzzé tett, miután ő elköltözött tőle. Persze, mert nem volt, aki ételt tegyen eléje. De azok után, hogy bejött a konyhára és a flóberttel hadonászott, muszáj volt mennie. Szerencsére Erzsike éppen egyedül volt akkor a munkaterületén. Tartott tőle, hogy történik valami hasonló, vagy még rosszabb. Nem látott más megoldást. Tudta, hogy mégis sokan elítélik a faluban. Az „örömében és bánatában, az egészségében és betegségében” fogalmak nem a könnyű feladásról szólnak. És nagyanyáink még tudták ezt, ezért mondták, hogy az asszony köténye mindent eltakar.

De vajon meddig ér az a kötény?

A férje mindent eladogatott a lakásból. A csempét, a függönytartót függönyöstül, a bútort és a ruhákat is. A műhely viszont megmaradt hiánytalanul. Minden tárgy eltűnt, amit Bertalan feleslegesnek tartott, és az áruk lecsúszott a torkán. Legutóbb még az ágyneműt is elkótyavetyélte, és egy fóliával takarózott azóta.

*

Egy kis helyet kell csinálni! – adta ki az utasítást önmagának Erzsike. Máris összébb tolt néhány tölténytartó dobozt a puskaszekrényben. A helyszűke a konyhájára emlékeztette, ahol elég sok rossz edény maradt, elég kevés helyen.

Bertalannénak azt mondta a férje, amikor megkérte, olyan konyhája lesz, hogy abból nem fog hiányozni semmi. És Bertalanné Erzsike elhitte. Végül is csak az élelem hiányzott belőle, de az elég sűrűn.

Dolgoznia sem kell majd, legföljebb pár gyereket szülni, és otthon maradni, adták a tanácsokat a faluban. Amúgy meg nincs abban semmi, ha a férfiak megisznak néha a kocsmában egy-egy pohárkával. És Bertalanné Erzsike azt is elhitte, hogy elég, ha jókat főz majd, akkor minden rendben lesz a házasságában, mert a férfi tolja majd haza a pénzt talicskával, megvédi majd, és mindent megold helyette. Megy ez majd, mint a karikacsapás. Így van ez rendjén.

Erzsike mindig több állásban dolgozott egyszerre. Rendetlenség volt a lakásban, nem főzött rendesen egész héten, és a kertben is elburjánzott a gaz. – Mit csinálsz itthon, míg én munka után megyek? ­– hallgatta esténként.

Bertalanné főnöke vallásos ember volt, nem javasolta a válást, mert bűnnek tartotta. De amikor egyszer azt mondta, hogy Isten férfi, és közben kevélyen kifeszítette a mellkasát, Erzsike valahogy nehezen hitte el, amit mondott.

Erzsike beadta a válókeresetet, de az ügyvéd azt mondta, egyezzenek meg, mert az ő jövedelméből nem tud fizetni egy ilyen drága ügyvédet. Bertalanné Erzsike ezt is kötve hitte. De hallgatott az ügyvédre, mert tényleg nem volt pénze, és nem vált el.

Ekkor Erzsike azt gondolta, nagyon kellene neki egy segítő, aki megérti őt. Ha Isten férfi, biztos van felesége. Elhatározta, hogy Isten feleségéhez fordul. Tudta, hogy Istenné nem lehet egy istennő, de a férje túl elfoglalt, és az asszonynak talán van hozzáférése Isten csodatévő eszközeihez is. Tehát Istennéhez intézte kéréseit, és talált másodállást, sőt egy harmadik állást is. És kifizette a kölcsönt, és tudta fizetni egyedül a rezsit, pedig még így is keveset keresett.

Minden hétköznap ment egyik munkahelyről a másikra. Hétvégén pedig a harmadik helyre. Csak furcsán érezte magát. Ő dolgozik, miközben az, aki erre hivatott, alkoholban ázik. Erzsike még ekkor sem tudta megfogalmazni fenntartásait a családfenntartót illetően, csak érezte, hogy valami nincs rendben.

Közben diplomás ember lett a gyerekből. Erzsike elsírta magát a munkahelyén, mikor meglett az államvizsgája. A gyerek valahogy nem hasonlított az apjára. Nem szerette a fegyvereket és elébe ment a munkának, nem pedig utána. Köszönöm, hogy felneveltél, mondta az anyjának, mielőtt elköltözött. Erzsike segített a fiúnak, mikor kivitte a holmiját az autóhoz. Csodálkozott, hogy a fiú sír, pedig ő a gyenge. De azért vigasztalta, minden rendben lesz, meg élje csak az életét, ahogy ő a sajátját, ami ugyan nem könnyű, de mégis az övé. Az apja azt mondta, ha már ilyen jól felneveltük, fizethetné ő a rezsit.

Erzsike akkor is Istenné segítségét kérte, mikor albérletet keresett. Megtalálta azt a kis lakást, amit fizetni tudott. Megpróbált egy kicsit erősebb lenni. Így került sor az elköltözésre.

Csak Bertalan ne szeretett volna annyira gyalogolni!

Erzsike egy este három gyertyát gyújtott, azért, hogy örökre felejtse el őt Bertalan. Adott neki egy ötezrest, az utolsót, hogy legyen végre egy nyugodt éjszakája. Aznap korán elhallgatott a kopogtatás az ablakon, még nyitva tartott a kocsma. Március volt, még fagyott is. Istenné kölcsönvehetett mindenható férjétől egy kis varázserőt, mert álmot szórt Bertalanra. Mikor hazafelé bandukolt a kocsmából, előbb az árokba, majd nagyon mély álomba zuhant. Reggelre teljesen kihűlt a teste. A járókelők letakarták, de mire Erzsike odaért, és megnézte, olyan szelíd volt az arca, mint egy gyermekangyalé.

Ezután majd gyászolni kell, mert úgy illik. Meg kisírt szemmel a temetőbe járni, legalább hetente kétszer, de kezdetben ildomos naponta, és ott sírni hangosan. Főleg vasárnap, akkor sokan hallják.

De Bertalanné Erzsike ezt már nem hitte.

*

Sikerült megfelelő helyet csinálni a szekrényben. A hamvakat a fegyverszekrénybe tette. Amikor becsukta a vasajtót, a fémből készült urna megkondult, mintha Bertalan berzenkedett volna a méltánytalan bánásmód ellen. De az asszony ezúttal erős maradt. Mindkét zárat gondosan bezárta, a kulcsokat a helyükre tette. A gyászszertartást örökre elfelejtette. Felment a lépcsőn. A fürdőszobában vizet engedett a kádba, és levendulaolajat csepegtetett a vízbe. Élvezettel belemerült.

Bertalanné Erzsike harmincöt év óta még egyszer sem érezte magát ilyen biztonságban.