Merát Anikó: Mersz-e szembemenni?

Sokszor mondták mások, amikor megláttak 4 gyerekkel egyedül a játszótéren, vagy útközben valamerre, vagy a BKV-n, hogy de bátor vagy, hogy elindulsz egyedül ennyi gyerekkel, miközben ők esetleg 1-2 gyerekkel bajlódtak nem is feltétlen egyedül. Nem tudták, hogy nem bátor voltam, csak nem volt más választásom. Segítség sokszor nem volt, viszont el kellett jutni valahova, vagy ki kellett vigyem őket, hogy ne otthon őrjöngjenek. Bátorság ide vagy oda, teljesen mindegy, hogy bátor tett volt-e egyedül elindulni, mert ettől függetlenül simán előfordult, hogy katasztrófába torkollott néhány eset, és alig vártam, hogy hazaérjünk. A szerencsésebbek nem tudják, hogy egy nehéz élethelyzetben nem mindig van választás, csinálni kell bátor, nehéz, kimerítő dolgokat is. Ezt már annyira megszoktam, hogy nem is tűnik fel, és nem tűnik különlegesnek.

Számomra inkább azt jelenti a bátorság, hogy mersz- e szembemenni. Mersz-e szembemenni az elvárásokkal? Mersz-e máshogy élni? Mered-e kimondani az igazságot, amikor nem szokás? Mered-e elfordítani a fejed, ha édes csecsemőt látsz, mert már eleged van a gyerekekből? Mert ugye a nők általában olvadoznak a kisbabáktól, de ha már túl vagy több évig tartó kialvatlanságon, és már rég fellebbent a rózsaszín függöny, amely a nehézségeket takarta, és telítődtél a saját gyerekeiddel, akkor már talán nem így érzel. Én nem rohanok, ha újdonsültapukamunkatárs képeket mutogat az újszülöttről. Tényleg tök cuki meg minden, de nekem az jut eszembe, hogy mindjárt elkezd üvölteni, amitől lezsibbad az agyam, és nem hagy aludni. Még rosszabb az anyákat bombázó és földbedöngölő, megsemmisítő elvárás-áradat. De nem is erről akartam beszélni. Szabálykövetővé lettem követelve, és nagyon nehezen vergődtem ki ebből, pedig láttam a hazugságokat, de olyan mélyen volt a megfelelés… Szóval számomra az a kérdés, hogy merem-e máshogy csinálni? És el merem-e mondani az anyámnak?