Merát Anikó: Anya autót vesz a férfiak világában

[ 0 ] 2017-09-18

Nemi szerepek? Hahaha! Sztereotípiák? Ugyan már! Leszámoltunk velük (vagy legalábbis próbálunk), azt hittem, de én hiába dobtam ki őket az ablakon, ők nem hagynak békén engem.  A világ még nem sokat változott, ez még mindig a férfiak világa.

A kis Suzuki nagyon jó szolgálatot tett az ínséges időkben. De hatan lettünk, ami egyrészről csodálatos, de szomorúan konstatáltam, hogy a Suzukiba már nem férünk bele. Új autó kell. Autót venni A Férfi dolga, és különben is jobban vezetnek (egy frászt!), meg jobban értenek az ilyen gépekhez, való igaz, hogy engem hidegen hagynak. Nálunk azonban csak én tudok vezetni, a párom nem, és az exem jóvoltából többet tudok az autókról, mint valaha is szerettem volna. Láttam már pár autót szétszedve, és segítettem összerakni, tudom, hol kell felnyitni a motorháztetőt, tudom, mi a kardántengely és a lengőkar, hogy néz ki a szétszedett váltó, és hogy kell olajat cserélni, de ne mondjátok meg senkinek, mert nem vagyok rá hajlandó, de bármikor simán megtankolok egyedül is.  Szóval elindultunk életem párjával, A Férfival ketten autót venni népes seregünknek. Mert mindezek ellenére jobb, ha férfiember is van az oldalunkon ilyenkor, mert minket valószínűleg lesajnálnak, és talán meg is próbálnak átverni.

Elérkeztünk a kiszemelt járműhöz. Szép nagy, hétszemélyes dízel, akkora mint egy csatahajó. Imádom a nagy autókat. A bácsi ki is fejtette, hogy azért adja el, mert a család nőtagjai nem merik vezetni, mert túl nagy. Ugye, a nőknek kis autó kell, mert csak azt tudják vezetni. Mégis ki találta ezt ki? Szerintem elég kompetensen viselkedtem, megnéztem az olajat, a gumikat, a küszöböt, az emelési pontokat, a motortérbe is egész értelmes ábrázattal néztem be, de a bácsi nem akart engem emberszámba venni. Folyton csak A Férfiemberhez beszélt, mert biztosan ő veszi az autót, és őt kell meggyőzni, és ő ért jobban hozzá. Ráhagytam, egy kicsit vicces is volt. Természetesen neki is volt egészen konkrét szerepe, amit előre megbeszéltünk, és amiben ő nagyon jó: az alkudozás. Keményen letolta az árat, én csak pislogtam, és meg se szólaltam. Szerintem jó vétel volt, volt is rá elég pénzünk, úgyhogy megbeszéltük, hogy megvennénk, főleg ilyen jó árban az alku után. „Próbakört mennek?” – nyújtja bácsi Férfiember felé a kulcsot teljes természetességgel. „Nem én vagyok a pilóta.” Mi? Teljes döbbenet, ekkor bácsi végre észrevette, hogy én is ott vagyok. Ennek igazán örültem, és azt reméltem, hogy végre felfogja, hogy én veszem az autót. De nem pont ez történt, hanem, kijelentette, hogy akkor ő is beül. Köszi. Igazán kedves a bizalma. Bár mondtam neki, hogy vezettem már buszokat, egyterűket, 30 éves 6 méteres kombi Volvót, utánfutóval, éppen csak repülőt nem, de nem tudtam meggyőzni. Igen, tudom, a dízeleknél izzítani kell indítás előtt. Ja, az a kis rugó izé? – tudom, hogy az izzítógyertyát jelzi, de most már muszáj volt egy kicsit megfelelni a sztereotípiának. Végül sikeres volt a próbakör, bár bácsi biztosan vért izzadt közben a hátsó ülésen, de egyetlen szembejövő autónak sem vittem le a visszapillantóját. Úgy döntünk, hogy megvesszük. Írhatjuk a szerződést. Ekkorra azért elértük már azt, hogy megkérdezte, ki veszi, és kinek a nevére írjuk. Igen, én veszem. Tessék feldolgozni az információt.

Elindultunk hazafelé a szép, új, nagy autóval. Előtte még megkérdeztem a bácsit, hogy nem baj, ha itt marad a Suzuki az utcában, majd érte jövök pár nap múlva. ????? Értetlen tekintet. „A fiatalember nem tud vezetni?” „Nincs jogsim, csak motorra.”- válaszolja teljes lelki nyugalommal az én Férfiemberem, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Bácsi szóhoz sem jut többé. Ilyet se látott még. Hosszan néz utánunk. Milyen fura szerzetek! És sehogy sem passzol bele a világképébe. Imádom.