Glázer Ildikó: Mire jó egy lusta, verőfényes vasárnap délután?

[ 0 ] 2017-02-20

Egy napsütéses, februári vasárnap délután volt. Amikor olyan lusta tökéletességben úszik az idő. Nincs hová rohanni, már otthon sincs mit csinálni, a rántotthúsos olaj szaga éppen kiszellőzött, ropogva állnak a vasalt ruhák, öblítő illata terjeng a lakásban. Szóval olyan nagyon rendben van minden. Le lehet ülni a tévé elé egy kicsit bambulni. A lányom, 15 éves gyönyörűség, csattogtatja a csatornákat, mint mindig. Soha nem értem, hogy 0.000000001 másodperc alatt hogyan bírja felfogni, feldolgozni, mérlegelni és eldönteni is, hogy az a műsor éppen érdekli-e vagy sem. De hát persze ő már digitális bennszülött, én meg csak durungos ősember, akinek legalább 30 másodperc kellene a fent említett tevékenység mentális lebonyolítására…

De hopp, most mégis sikerült valami foszlányt elcsípni! Hadas Kriszta faggat egy pocakos anyukát. Igen helyben vagyunk: Jön a baba. Kisebb harcok árán marad a csatorna. Jön a sztori: ilyen-olyan nehézségek, kisebb-nagyobb vereségek és győzelmek, könnyes történet, aztán megtörténik: jön a baba. Baba. Kisbaba. Új élet. Kis jövevény. A csoda. Könnybe lábad a szemem. Én éppen 42 múltam. 2×20 felett vagyok. Naponta forgatom az utolsó esély gondolatát a fejemben. Bizonytalan vagyok.  Épp most éljük házasságunk legjobb időszakát (megküzdöttünk érte), a lányommal is fantasztikus a kapcsolatom. Kezdjek mindent elölről?

Nézem a műsort, épp most adják anya kezébe a magzatmázas újszülöttet. Anya hangtalanul sír, gyors egymásutánban potyognak néma könnyei, apa elfordul, ne lássák, könnyezik ő is. És persze én is. A lányom a szeme sarkából sandít rám: “ennek meg mi baja?”. Hát, mi is? Szeretnék egy illatos kisbabát. Az. Most, 40 felett. Késő? Lehet. De most először, ezen a lusta délutánon végre sziklaszilárdan érzem, erre tovább. Hogy miért nem korábban? Annyi mindent lehetne érvként felsorolni, de ha legmélyebbre nézek magamba, az igazság az, hogy én egy rettenetesen későn érő típus vagyok. Igen, ennyire későn.

Tettek mezejére lépek: hétfőn hívom a nőgyógyászt. Barátnőm cikiz: jobb lenne rögtön a meddőségi központban foglalni időpontot. Hahaha. Majd kiderül 🙂 Ha elhatároztam, akkor végig is viszem. Egy esély jár nekem is, a babának is. Hátha mégis megtörténik a CSODA…