Balassa Gabriella: Nem hagyom magam

Az hittem bátor voltam, mikor kiálltam a fénybe… de az csak kényszer volt, előre menekülés.

Nem szerettek, nem becsültek és elhitették velem, hogy nem vagyok elég, nem vagyok elég jó. És én elhittem. Rákom lett, bátornak hittek, mert végigcsináltam, alig panaszkodtam, pedig lett volna miért. Jaj, de nagyon sok mindenért lett volna panaszkodni okom. De nem tettem, mert bátornak hittek és én nem mertem kikiabálni, hogy rettegek és semmi sem jó úgy, ahogy van.

Nem gondolkodtam, csak mentem előre.

Azt hittem bátor voltam, mikor döntöttem a testemről… de most már tudom, hogy akkor az csak reakció volt egy mondatra. Egy mondatra ami belém égett, és örökké felgurgulázik a gyomrom legmélyéről. Azt mondták nekem, hogy jó lesz ha új mellem lesz, mert akkor szép és jó leszek.. És én majdnem elhittem.

De elkezdtem gondolkodni, és csak mentem továbbra is előre.

Azt hittem bátor voltam, mikor megtudtam, hogy a férjemnek már évek óta nem vagyok elég szép és jó. De nem voltam bátor, csak egy fuldokló, aki kapkodja a levegőt.

A levegő volt nő, férfi, barát, sorstárs, régi és új cimbora. A levegőm néha kifogy, és én vergődök mint egy partra vetett hal. De bátor vagyok, hisz mindenki azt hiszi.

A gondolkodás luxusát már nem mindig adom meg magamnak, de mennem kell tovább.

Azt hittem bátor voltam, mikor az első névtelen levelet kibontottam… de az csak döbbenet volt, és mély szomorúság. Aztán a második levél már megnyugvást hozott. A harmadik pedig bizonyosságot, és évek óta tartó kétség végére tett pontot.

Azt hittem a bátorság adomány, velem van és én vele. Így erősítjük egymást. De már tudom, hogy nem így van. A bátorságom belőlem születik meg minden nap. Van, hogy kicsi és csak annyira elég, hogy túléljem a napom, van, hogy annyira sem.

És én csak megyek előre, tépem át magam az összekuszálódott rózsatöviseken, hátha kijutok egyszer ebből az én saját magam kreálta börtönömből. Már felébredtem a pipőke álmomból, már tudom, hogy a hazugságok, amelyek behálózták az elmúlt éveimet szerves részeim lettek, bár én nem akartam.

A bátorságom napról napra több erőt ad nekem, jó baráttá lett. Nem ijesztő, vad érzés már, amit nem mindig tudok megzabolázni. Nem ülök már fel a hátára, mint egy vad lónak, és rohanok előre. Ma már a bátorságom erős támasz.

Már nem hagyom magam.

Már nem csak  magamért töröm az utam a töviskerítésen át, velem vannak Ők, akikért mindig bátor leszek, mert Ők az enyémek.

Azt hittem bátor voltam, mikor végre beadtam a válóperem.

Azt hittem… de az igazi bátorság most következik, ezt tudom.