Az utolsó csepp, amikor a mandulaműtétemre jelentkezek be a kartonozóban és a hölgy megkérdezi, hogy hol dolgozom. „Főállású anya vagyok” – felelem, mire ő hangosabban: „De hol dolgozik?” Én újra, még hangosabban -„főállású anya vagyok”. A hölgy azonban nem adja fel – „nincs munkahelye, nem dolgozik?”„Munkahelyem? Ja, nem, az nincs” – hebegem szemlesütve.
Úgy 20 év körüli lehettem, főiskolás és kedvenc tanáromnak egy kérdésére ellentmondást nem tűrően kijelentettem, hogy én pontosan tudom, milyen lesz az életem: férjhez megyek, lesz két gyerekem, tanítani fogok, minden rendben lesz. Emlékszem a válasz hallatán tanárom arcára, különösen a szemére. Dühített.
Anyának lenni szívás. Elég sok esetben. Ó, emlékszem még én arra a csajra, akit a gyerekvállalás gondolatára bizony kilelt a hideg, és úgy gondolta, hogy majd. Egyszer, talán.
„Akkor tudjuk meg, hogy angyallal találkoztunk, amikor már elment.”
Háromgyermekes anya vagyok. Fiaim 9, 7 és 2 évesek. Hogyan változtatott meg az anyaság? Erre a kérdésre nagyon egyszerű válaszolni.
Ne haragudjanak, hogy férfi létemre billentyűzetet ragadok, de mikor hallottam a páromtól pályázatukról és olvastam a meghosszabbított határidőt, úgy éreztem írnom kell, mert ebben a témában olyan keveset hallani a férfiakról, pedig az ő életüket is alaposan megváltoztatja a gyerekvállalás.
Milyen ma kamasznak lenni? Nem tudom. A „kamasz” fogalmát mi csak bizonyos szituációkban használjuk, saját magunkra. Én legalábbis biztosan így teszem. Amikor ki akarom húzni magam bizonyos feladatok elvégzése alól.
A kamaszkor igen bonyolult, ugyanakkor mégis az egyik legnagyobb örömökben gazdag korszak egy ember életében. A sok megpróbáltatás, erőfeszítés során rengeteg tapasztalatot, tanulságot és önbizalmat nyerünk, melyeket további utunkon fel tudunk használni.
Úgy gondoltam, hogy ezt az egész művet nyitom egy csodálatos, elgondolkodtató mondattal, majd az kifejtem, megnyerem ezt az egészet, híres leszek, gazdag, és mindenki szeretni fog. Ehhez képest semmi találó dolog nem jut eszembe.
A múltban volt pár olyan érdekes napom Mikor elfelejtettem, milyen volt a tegnapom Ezek után a fejemet a földről felkapom Az életemet én tényleg elb*szom? Úgy tűnik igen, büszke lehetsz magadra Saját hibád kárán tört a szíved két darabra
Horváth Erika: Az anyaságról… Nagyon akartam Őt. Mikor a lányom megszületett ’95 júniusában, átlagos keddi nap volt. Rettenetes meleg. Egy hónappal korábban született, és nem is azt a nevet kapta, amit előzetesen megbeszéltünk. Semmi nem úgy történt, ahogy elterveztem. És egyáltalán, az egész állapotot nem úgy éltem meg, mint egy boldog kismama, hanem valóban „terhességként”. […]
Nikolic Anita: Hogyan változott meg az életem a gyermekvállalással? Soha senki nem feltételezte rólam, hogy anya leszek. Nem én szórakoztattam a rokon gyerekeket, nem én vigyáztam a szomszéd kisfiúra, nem én emelgettem a barátok jól fejlett, rózsaszín újszülöttjeit. Harminc éves koromban sikerült azonban alaposan meglepnem a környezetemet azzal, hogy férjhez mentem és babát vártam. Úgy […]
Nagy Ágnes: Nyílt levél a gyerekeim apukájának Kedves M.! Ez a levél Neked szól, az elmúlt évekről, de legfőképp Rólam. Lehet, hogy untatni fog, lehet, hogy számodra nem jelent semmit, de úgy gondoltam, jobb, ha elmesélem, mi játszódott le bennem az elmúlt időszakban, s mi késztetett arra, hogy idáig jussunk.
Bajáki Zsanett: Kerek …Ez a kétszáznegyvenhetedik reggel, hogy egy nyálas puszira ébredek. A szemem még csipás, a hajam még kócos, de karomban már egy 9 és fél kilós kis csomagot cipelek lefelé a konyhába vezető lépcsőn. Hajnali fél öt van. Még a madarak is csak most fordulnak a másik oldalukra csicsergés helyett, és ez a […]
Sedna: Hogyan változott meg az életem a gyermekvállalással? A gyermekvállalás és ezzel együtt az anyaság érzése a világ legnagyobb és egyben legszebb csodája, mondják. De mi a helyzet azokkal a nőkkel, akik mindezt nem élheti át a természet áldása útján? Nos, az én történetem közülük egyről szól. Talán a téma megközelítése kissé szokatlan, mégis úgy […]
Szabó Ágnes: Anya vagyok, nagy A-val Mikor 12 éves voltam, azt gondoltam, 25 évesen már 2-3 gyerekes anyuka leszek. Aztán eljött a 30. is, még mindig gyermek és ilyen típusú kilátások nélkül. Közben barátnőim lelkesen szültek, szoptattak, neveltek, én pedig köszöntöttem, látogattam, ajándékoztam, lelkendeztem. Érdekes módon, senki sem beszélt a „sötét” oldalról. Pedig megtehették volna, […]
