Fődíj: N. Péntek Zsófia
Hetven éven túl komikus foglalkozni a réges-régen ködbe veszett érzésekkel, de bennem ma is él a szerelem és a bűntudat. Juhász Gyula után szabadon: „Élsz és uralkodsz, egész elhibázott életemen”.
Hetven éven túl komikus foglalkozni a réges-régen ködbe veszett érzésekkel, de bennem ma is él a szerelem és a bűntudat. Juhász Gyula után szabadon: „Élsz és uralkodsz, egész elhibázott életemen”.
– Neked van répád? Először nem is értettem, miért kérdezi. Éppen teát főztem a kolesz konyhájában.
Nálunk a családban nem esett szó a szexről. Az idősebb barátnőimtől csipegettem fel a tudást. Már hatévesen beavattak, hogy a gyerek a puncin keresztül jön ki az anyja hasából. Erre megrökönyödve felkiáltottam:
Tizennyolc éves voltam, úgy éreztem enyém a világ! Éppen csak leérettségiztem, ősztől várt a főiskola, de lelkemben dúlt a szabadságvágy. Fogtam a barátnőmet és irány a Balaton. Szinte a zsigereimben éreztem a közelgő szabadság mámorát… „Balatonföldvár”, olvastam végre a táblán.
– Nézd, kislányom, ez olyan, mint az olló távolodó élei: most még csak kicsit különböztök egymástól, de az évek során ez egyre jelentősebb lesz majd… – próbálta védeni az apa a szakmunkásképzőből kirúgott, balhés sráctól egyszem jótanuló-jósportoló gyermekét.
Napra pontosan hat év telt el azóta, hogy hét otthon, a lányommal, majd a fiammal töltött év után teljes munkaidőben kezdtem el dolgozni egy multinál.
Újrakezdésből jeles, avagy özvegységem története Számot vetek: lassan 36 év, 1 gyerek, 2 diploma. Voltam már mindenféle családi állapotú: hajadon, férjezett, elvált, újra férjezett és most özvegy, gyerekét egyedül nevelő anya.
Csak egy kis pánik Mi van, ha valaki nem született feleség? Úgy kezdődött, hogy Tamás szörcsögött. Magabiztosan rántottam ki egy papírzsepit a dobozból, és az orrához nyomtam: na fújjad, kisöreg!
Négy gyermekem van, négyszer voltam várandós. Így volt lehetőségem azon gondolkozni,hogyan lehetnék trendi és tökéletes kismama. Legutóbbi terhességem alatt írtam blogomba ezt “trendi kismamás” bejegyzést:
Fiatal éveimet szegénységben töltöttem, mint a legtöbb háború után született gyerek. Édesapám keresetéből éltünk hárman. Szüleim Holocaust túlélőként lelki sebeket is rejtegettek. Keseregtem, amiért kukoricamorzsolással kezdődött a vasárnap, szerettem volna én is kiöltözve sétálni a barátnőkkel. Mehettem, ha már kész volt a leckém és segítettem a ház körül, a kertben. Nyáron szúnyoglakoma voltam, amikor a […]
Na, akkor vegyük a reklámokat. (Állítólag jó szonda, hogy a társadalom mit gondol rólad.) Ha nem vagy minimum 175 centi 90-60-90-es, szőke, kék szemű istennő, akkor eleve egy körből kimaradsz. Sebaj, még mindig lehetsz szigorú arcú – blúzos, aki ért hozzá, hogy a perem alatt is minden rendben legyen.