Éljen Halász Jutka néni!

2 hozzászólás 2012-04-12

Felmerül a kérdés, hogy mennyi időt képes szánni az ember másodszülött gyermekére, amikor az elsőszülött gyakorlatilag minden nem munkával és nem alvással töltött idejét lefoglalja, de még így is bűntudata van, hogy többet kéne érdemben együtt lenni, hiszen csak egyszer élünk, a gyerek meg pikk-pakk felnő, stb.És most egyelőre erről a kindertojás állapotról beszélek, amikor itt nő a hasamban, és még én vagyok a főnök, tehát kész agyrém, hogy azon gondolkodom, kap-e elég figyelmet a kisebbik lányom.

Csakhogy. A szakirodalom váltig állítja, hogy már méhen belül érdemes jó kapcsolatot kialakítani a magzattal, mesélni neki, olvasni, énekelni, milyen szerencse, hogy csecsemőangolra nem kell vinni, meg balett órára, bár nyilván a szakirodalom ezt sem ellenezné, kibicnek semmi sem drága.

Jóban lenni a magzattal állítólag azért is érdemes, mert sokkal, de sokkal könnyebb lesz a szülés, hiszen a jó szóval tartott gyermek kíméletesen és gyengéden halad majd át a szülőcsatornán, bezzeg ha nem énekeltünk neki eleget, akkor, mint egy török lovashadsereg, kivont szablyát a feje fölé tartva vág majd utat magának az életbe, rajtunk keresztül.

Na, most én ott tartok, hogy örülök, ha a nagyobbikért időben odaérek az oviba, és este a fürdetés – altatás után nem ájulok el anélkül, hogy legalább egy halvány – Hogy vagy?-gyal megszólítsam gyermekeim apját. De persze a választ ébren megvárni hangyányi esélyem van, és ezt ő is tudja, sőt azt is tudja, hogy az elkövetkezendő néhány évben ez csak rosszabb lesz.

A helyzet azért is aggasztó, mert amikor Szofit vártam, ilyenkorra már (3. trimeszter) magyar népdalkincsünk teljes rám eső részét  (az nem olyan sok, de akkor is) eldaloltam neki, majd minden nap ültem vele a hintaszékünkben fél-egy órát, mert ettől a típusú ringatózástól állítólag roppant megokosodnak a magzatok, és Szofi valóban elképesztően éles eszű teremtés, simán túljár szülei eszén, csókoltatom a hintaszéket.

Ehhez képest Kettes számú gyermeknek még a kocsiban sem szoktam énekelni, ami pedig a kedvenc helyem erre, de egyrészt bazi drága a benzin és inkább tömegközlekedem, másrészt meg két éve kilopták a magnót a kocsinkból (a bölcsőde előtt törték föl, ezt azért muszáj megjegyeznem)  és nem sikerült pótolnunk. Pedig teli torokból üvölteni az I will survive-ot vagy bármelyik Amy Winehouse slágert a közutakon nekem olyan szabadságélményt ad, mintha paplanernyővel ugrálnék le a Hármashatárhegyről.

De most! A Nyuszi  tojt nekünk MP3 lejátszót az autónkba, és végre üvöltve dalolhatok pop-és népdalokat a No. 2-nek is, nekiállhatok kiépíteni a megfelelő méhen belüli kapcsolatot! Gondoltam én naivan, csakhogy Szofi, amint meglátta az új zenét az autóban, eksztázisba esett, nem hiába daloltam annyit neki, ugyebár, végre hallgathatunk Halász Jutka nénit, kiáltott fel elragadtatottan. Úgyhogy mi csakis Halász Jutka nénit hallgatunk és éneklünk az autóban, de azt úgy, ahogyan én szeretem, csutkára tekerve a hangerőt, és így legalább nem lehet hallani, hogy én már az első közösen énekelt slágertől annyira meghatódom, hogy szipogni kezdek, mert a lányom minden strófát kívülről tud, és arra gondolok, milyen lesz, amikor majd hárman lányok énekeljük ugyanezt teli torokból…

Úgyhogy amint ahhoz a nótához érünk, hogy “A dal ugyanaz marad”, már hangosan csuklom a bőgéstől, mert nekem szabad, én várandós vagyok, és mindenen bőghetek, meg úgysem hallja senki, hiszen üvölt a zene, de Nektek is szabad, úgyhogy hallgassátok és zokogjatok lélekben velem együtt!

Halász Jutka néni énekel 🙂

Hozzászólások (2)

Trackback URL | Hozzászólások RSS csatornája

  1. Lizi szerint:

    🙂

    Én a fiamnak verset mondtam, többek között Weöres Sándortól. Ma is szinte hallom ahogy csengő hangján kiabálta: “dindon-dindongóó!”