Duplasoros szerelem

Réges-régi vágyam, hogy legyen egy görkorim.
Úgy vágyom rá, olyan rendületlenül és forrón, ahogy az első szerelemre vágyik az ember tinédzserként. Nekem ugyanis volt már egy első, 986′-ban küldte keresztapám a 16. szülinapomra egyenesen az usából, egy hófehér cipős korit duplasoros, magenta színű kerekekkel. Akkoriban ilyet sehol nem lehetett kapni, még a rendszerváltás előtt vagyunk, az egész lakótelepen, mit lakótelepen, egész Miskolcon én voltam a legmenőbb vele.

Mit ad Isten, éppen egy olyan fiúval estünk egymásba, akinek szintén volt egy menő görkorija és mi kéz a kézben száguldoztunk Miskolctapolcán és kerülgettük az ámuló fagyizókat, szabadok voltunk és fiatalok és fülig szerelmesek.

Bár vigyáztam nagyon az amerikás korcsolyámra, hányatott fiatalkoromban a gyakori albérlet- váltások következtében egyszer csak – úgy tíz éve – eltűnt. Ilyet kértem minden szülinapra, karácsonyra, de égen-földön, vaterán sem lehet már kapni, egyszer láttam egyet 50, azaz ötvenezer forintért.

Próbáltam igazodni a megváltozott korszellemhez és a mindenhol kapható inline korikhoz, ám mindig akkorát taknyoltam bennük, mint egy cunami. Ugyanis míg a duplasorosat elöl kell lefékezni, addig az egysorosat hátul és ez éppen akkora különbség, mintha az autónkban hirtelen felcserélnék a gázpedált és a féket.

Természetesen minden tavasszal elmondom a nagylányomnak, hogy ha nagyobb lesz, görkorizni is fogunk együtt. Gondoltam, az ő kedvéért majd csak megtanulok egysorozni is, cunami ide vagy oda. Szofi jelezte is a hétvégén, hogy szerinte már tavasz van, leveheti-e a sapkáját, és amúgy mikor korizunk már, anya, én már nem vagyok gyerek – tette hozzá önérzetesen.

Éppen ki kellett szaladnunk a falu végi nagyboltba kerítésfestékért, és én szépen elmagyaráztam Szofinak, ahogy a felelősségteljes szülők szokták, hogy veszünk, de nem most rögtön. A görkori drága mulatság, most nem futja. De majd megnézzük a nagyboltban, mennyibe is kerül és szépen összespóroljuk rá a pénzt.

Vegyünk ki pénzt a falból, próbálkozott Szofi, mert ezt megtanulta, hogy ott tartjuk a pénzt, de felvilágosítottam, ott csak akkor van, tudod csillagom, ha anya és apa sokat dolgozik és fizetnek is érte, de most sajnos nem ez a helyzet. Igazán tartalmas kiselőadást tartottam neki a pénz és a munka korrelációjáról és értékéről, a szabadúszó munkaforma hátrányairól és előnyeiről, Szofi be is látta, hogy várnia kell még rá.

Amint beértünk a nagyboltba, és megvettük a kerítésfestéket, rohantunk a sportszerekhez, ahol kizárólag férfi jégkorik álltak polcszámra. Még nem ért ide a tavasz, mondtam a lányomnak, némi megkönnyebbüléssel, mert belátás ide, vagy oda, ha belefutunk valami hercegnős szupermodellbe, nem állok jót a kiselőadásom hatékonyságáért.

De azért kérdezzük meg a nénit – nógatott Szofi, mert ő nem bízza az ilyesmit a véletlenre.
Ott, – mutatott az áruház horizontján délibábként árválkodó polcocska felé a kérdezett eladó- talán maradt még tavalyról.

És akkor az esélytelenek nyugalmával odasétáltunk Szofival, megláttunk néhány teljesen jellegtelen piszkoskék dobozt, kínai felirattal, lefújtuk róla a port és hirtelen megugrott a pulzusom. Harmincastól a negyvenesig minden méretben ott vártak ránk a korik. Mindig tudtam, hogy tenyerén hordoz engem a Jóisten, de ezzel meglepett: mert nem az új, inline verziót, hanem a régi, a hőn áhított, az imádott duplasoros görkorit küldte nekünk a hipermarket elfeledett zugába.
Darabját, most azt hiszitek viccelek, de ilyennel én sosem tréfálnék, 3 azaz 3000 forintért.

A kerítésfestéket tüstént visszatettük, mert a kerítés várhat, és mind a három méretben vettünk egy- egy párat, hogy Szofi és persze majd a kishúga mindaddig, míg kamaszként akár negyvenes lesz a lába, suhanhasson, ahogyan nekem is megadatott, és megadatik ismét, kéz a kézben, csak most már a lányaimmal, szabadság, szeretem, görkori.