Bridget Jones anyánk
Helen Fielding: Bolondulásig, BJ3
Európa kiadó
A jó öreg Bridget Jones visszatért harmadjára is és hozza a formáját. Iszik, fal, parázik, és mindenekelőtt: pasizik.
Ami az ő korában, 51 évesen!- igazán figyelemre méltó teljesítmény önmagában is, hiszen az ötvenes nők ne pasizzanak, pláne ne szexeljenek, üljenek otthon és befőzzenek- ez a ki nem mondott társadalmi elvárás feléjük.
De mikor öregedett meg így ez a nő?! Hisszük vagy sem, Bridget Jones húsz éve debütált, akkor harminc volt, nem kell sokat matekozni, hogy kijöjjön az ötven.
És hogyan pasizhat, amikor boldogan él Mark Darcyval, míg meg nem hal?!
Hát, meghalt. Helen Fielding a folytatás kedvéért a legkézenfekvőbb megoldást választotta: Mark Darcy-t, a híres emberi jogi ügyvédet kinyírta, Bridget-et pedig özveggyé tette. Ennél nagyobb veszteséggel indítani egy regényt tán nem is lehet: kinyírni a legszeretetreméltóbb főhőst, és ezzel visszalökni a startvonalra a főhősnőt. Darcy legalább hősként távozhat, hiszen aknára fut Darfurban, ahol túszok kiszabadításáért küzdött és vele együtt sírba száll az örök szerelem és szerelmi házasság illúziója is. Bridget magára marad két kisgyerekkel és örökös kételyeivel: kell-e még férfinak, lesz- e még szerelme, valaha az életben kufircol-e még?!
A válasz természetesen igen, hiszen pasi és kufirc nélkül nem élet a bridgetjones-i lét, akármennyire is fanyalogjanak – joggal – emiatt a feministák, BJ nem változik a korral. Aki azt várja Helen Fieldingtől, hogy realistán ábrázolja egy ötvenes, két kisgyerekes, állás nélküli londoni özvegy életét, az csalódni fog, de megkockáztatom, már a húsz évvel ezelőtti, állás nélküli szingli létet sem feltétlenül ábrázolta szociológiai hitelességgel, ám nem is ezért szerettük meg. Bridget Jones egy imádnivaló, született komika, amelyből nagyon kevés létezik a világirodalomban, sőt, talán nincs is: egy nő, aki mindig kész hülyét csinálni magából és ezen még képes nevetni is. Úgy főhős, hogy közben a legkevésbé sem kivételes, inkább kirívóan hétköznapi, de legfőbb erénye számos hibája, melyekben mind ráismerhetünk a sajátjainkra, sőt, akár ki is röhöghetjük- magunkat is. Számomra talán ez a legnagyobb értéke a regénynek.
Fielding továbbra is mesterien bánik a helyzetkomikummal, az iróniával, és bármilyen helyzetből képes kihozni a legjobbat, még ebből a gyászos indításból is – Bridget életébe öt évvel a tragédia után kapcsolódunk be, amikor kislánya, Mabel öt, fia pedig, Billy pedig hét múlt. Zseniálisak a gyerekekkel folytatott párbeszédei, a kisgyermekes lét viszontagságainak bemutatása, különösen az iskolai, óvodai szülőtársak által tartott görbe tükrök. A legendás baráti kör – Tom, Jude, Talitha – pedig szinte érintetlen, és ugyanott folytatja velük, ahol abbahagyta: náluk sem sok vizet zavar a jellemfejlődés, de legalább ugyanolyan viccesek és mindig lehet rájuk számítani – kell-e ennél több?! Sőt, ha Mark el is távozott, Daniel legalább él, sőt, ő a gyerekek keresztapja, ami már önmagában is komikus. Az anyaság bridgetjones-i értelmezése is formabontó, kicsit fehérmájú, kicsit iszákos, kicsit hisztérikus, mégis elég jó anya képe bontakozik ki, aki mindezt tudja is magáról, de tudják róla gyermekei is, akik elnéző bölcsességgel kezelik anyjuk eszement pillanatait – ez új, és önmagában is nagy erénye a regénynek.
Az évszázad (az előző is) legnépszerűbb és legismertebb világirodalmi főhősnője, akit több tízmilliónyian olvastak és láttak a moziban, olyasmit trafált telibe, amit eddig más nem: humorral és öniróniával ábrázolja a világ és benne a női (és persze a férfi is) szerepekkel kapcsolatos elképzelések és külső-belső elvárások követhetetlen változásait, amelyek között ember legyen a talpán, aki eligazodik. A 3. BJ könyv egy újabb felszabadító találkozás a bennünk élő bizonytalan, szeretetre és szexre örökké éhes bridget jones-i karakterrel- persze csak bátraknak, azoknak, akik tudnak és szoktak szívből röhögni magukon!
