Az Olvasó Nő
Egy aktuális felmérés szerint a magyar nők 0.3 %-a elégedett a külsejével.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy régimódi kávézó, ahol hatalmas bögre kávékat és isteni habos sütiket szolgáltak fel.
A kávézó volt a három barátnő törzshelye időtlen idők óta.
A három barátnő mások által csinosnak és vonzónak tartott volt, szemük, szájuk, orruk, két kezük, két lábuk valamint szívük és eszük minden kétséget kizáróan a helyén volt.
Egyikük a klasszikus s-es, másikuk m-es, harmadikuk xl-es méretű volt, mióta világ a világ, és ezen adottságaikkal természetesen soha nem voltak elégedettek. Egyiküket kivéve.
A három barátnő minden péntek délutánon négy és nyolc között találkozott törzshelyén, hogy megbeszéljék ugyanazokat a dolgokat, amiket megbeszéltek már tavaly, tavalyelőtt, meg azelőtt is.
Mióta felismerték, hogy a Dolgok nagyjából ugyanúgy történnek mindig, azóta csupán azt kívánták, hogy amint az elmúlt tíz évben, úgy a következő években is együtt éljék át őket.
– Te ugye nagyobbak letted a melleid? De klassz! – csodálkozott rá az egyik barátnő, az s-es méretű, a másik melleire. – A kérdezett fülig pirult, és rosszkedvűen legyintett. Pedig rendes m-es méretű nő volt.
– Ne is mondd. Már megint híztam. Egy trampli vagyok ezekkel a nagy mellekkel. Ma még csak kaukázusi kefírt és két zsömlét ettem.- mondta keserves arccal, kis hatásszünetet tartva, hogy a többiek átérezhessék a helyzet súlyát.
– Mindjárt éhen halok – tette hozzá, feleslegesen, mert a kétévesek is tudják, hogy 1 db kefír + 2db zsömle/ 24 óra egy felnőtt embernek büntetés.
Az s-es méretű lány azonnal felcsattant. Könnyű neki, gondolhatjuk.
– Micsoda mázlista vagy! Én mindig a hátamra hízok. Mit nem adnék, ha én is a mellemre híznék! Eszedbe ne jusson fogyókúrázni! – intette az önsanyargató kefírest.
– Könnyű neked, te olyan sovány vagy! – mondta erre a barátnő, barátságuk során ezredszerre.
– Sovány, én? Nem látsz a szemedtől. Legalább négy kiló felesleg van rajtam, nem férek bele a régi blúzaimba.
– Vegyél nagyobbakat. – vágta rá erre a harmadik barátnő, aki 95 C méretű melltartót hordott, és XL-es ruhákat, soha nem volt fittnesz bérlete, minden közös kávézás során megevett legalább egy, de inkább kettő extra méretű habos süteményt, és csak olyan pasival kezdett, aki súlyosabb volt nála. Egy férfi száz kiló alatt karácsonyfadísz – ez volt a jelmondata, és tartotta is magát hozzá. A két másik nő erre zavartan pislogott. Hallgattak.
– Ezt meg hogy csinálod? – fakadt ki az, aki csak kefírt evett üres zsemlével.
– Mit?- kérdezte a teltkarcsú.
– Hát hogy nem zavarnak a…- habozott, tapintatból.
– A kilóim? – segítette ki a teltkarcsú.
– Azok – nyögte ki a kefíres.
– Zavartak, sőt, nagyon jól tudjátok, mennyit szenvedtem tőlük. – vont vállat a kérdezett. – A gimiben még állandóan fogyókúráztam. Emlékeztek, amikor felmentést kértem a tesiórák alól? Nem mertem levetkőzni a többiek előtt. Sőt, amikor szerelmes lettem végre, tudjátok, a Jenőbe, előtte sem. Meséltem már, hogy mit lépett erre a Jenő?
A másik kettő hallotta már ezt a jenős sztorit, úgy ezerszer, betelni mégsem tudtak vele. Így rázták a fejüket. Jenő elengedhetetlen része volt a kilók körüli diskurzus rituáléjának, úgy kellett, mint sivatagnak az oázis. Így a teltkarcsú lány belefogott a mesébe:
– Jenő egy darabig fűzött. Esküdözött, hogy neki így tetszem, és én vagyok a legszexibb nő a világon. Haha. Nem hittem egy szavát sem. Egyszer, egy vasárnap délutánon nem voltak otthon a szüleim, Jenővel kettesben mienk volt a ház. Az előszobánkban volt egy hatalmas tükör, Jenő lekapcsolta a neont, és gyertyákat gyújtott. Megkért, hogy álljak a tükör elé, és lassan vetkőzzek le. Tél volt, korán sötétedett. Nem láttam magam a tükörben, így oda mertem állni elé és levenni egyik ruhadarabomat a másik után. Jenő komótosan, egyenként gyújtotta meg a gyertyákat, és nem engedte, hogy eljöjjek a tükör elől. Aztán mögém állt, átfogott két karjával, és ezt mondta:
– Nézd, milyen gyönyörű vagy – akarta mondani erre az s-es méretű barátnő áhítattal, hiszen kívülről fújta a sztorit, de nem szólt.
– Nézd meg jól, milyen gyönyörű vagy. – folytatta a teltkarcsú lány – El akartam fordulni, de nem engedte. Vedd el a kezed a melleidről- mondta – nézd meg, micsoda telt, gyönyörű formák, Nézd a csípődet, milyen érett, nőies. Most nézd a profilodat. Látod, amit én? Gyönyörű.
Látta a fene – most ez jön, gondolta ekkor a kefíres lány, hiszen ő is betéve tudta a sztorit, de ő sem szólt.
– Látta a fene – folytatta a teltkarcsú barátnő hát zavartalanul. Csak egy nagydarab, szorongó nőt láttam, azt se túl jól a gyertyák miatt, meg rövidlátó is vagyok. Azt gondoltam, milyen rendes ez a Jenő, meg belém is van zúgva, nem lát szegény rendesen a szerelemtől. De azontúl minden este zuhanyozás után odaálltam a tükör elé, és idővel tetszeni kezdett, amit láttam. A nagy melleim, a széles csípőm, a nagy fenekem, a vastag combjaim. Arra gondoltam, egye fene, legyen. Legyek akkor én teltkarcsú, és kész.
A másik két nő hallgatott.
– Tudjátok mit utálok a legjobban? – törte meg a csendet a kefíres. – azokat a hirdetéseket, hogy ilyen voltam fogyókúra előtt és ilyen lettem, mennyivel boldogabb vagyok így. Egy szavukat sem hiszem.
– Szerintem is állandóan azon paráznak, hogy mikor szedik vissza a kilókat – értett egyet az s-es méretű is.
– Mi lenne, ha feladnánk mi is egy hirdetést? Ugyanilyet, csak éppen az ellenkezőjével: Ilyenek voltunk, amikor fogyókúráztunk és ilyenek vagyunk, mióta magasról leszarjuk az egészet. Na? Mit szóltok? – indítványozta a kefíres hirtelen, és körülnézett, merre a pincér. Habos sütire támadt gusztusa.
– Alakítsuk meg a Boldog Kilók Klubját! – szólt a teltkarcsú, és magához intette a pincért.
A másik kettő lelkesen bólogatott.
Így született a Boldog Kilók Klubja (BKK), ami ma is várja újabb tagok jelentkezését.
Jelige: Fogyókúrázók, kíméljetek!
©2005 Rácz Zsuzsa
2010.02.01. 20:08
Hát igen, ismerős a téma, mindegyik oldalt hallottam már sokszor. Szerintem nem csak az XL-eseknek kell egy ilyen Jenő, hanem mindenkinek, és nem feltétlenül egy konkrét Jenő, hanem elfogadó környezet. Én személy szerint boldogabb vagyok, amikor fogyok, de tudom, hogy nem azért, mert máshogy nézek ki (annyit hál’Istennek még sosem fogytam, hogy tényleg másik embernek látsszak), hanem mert büszke vagyok magamra, és a tudattól ellazulok, szebb a tartásom, vidámabb leszek, stb. A környezetem pedig ezt veszi észre, az összképet, nem azt, hogy mim hány centi.
2010.02.01. 20:40
Sziasztok! Nem tartozom az elenyésző (0.3%-nyi) kisebbséghez. Egy Jenő bizony nekem is gyakran jól jönne vagy – 20 kg. Tetszik ez az írás is, jó, hogy Rácz Zsuzsa gondol a molettekre is, pedig ahogy mosolyog a liftben rám, úgy látom, hogy gyermekszülés után is sikerült nagyon csinosnak maradnia.
habosat.
Én szívesen belépek a klubba, ha lesz buli, hozok sütit.
2010.02.02. 21:57
Nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy az elégedetlenség önmagunkkal meglehetősen helyi jelenség. Itthon én is mindig úgy érzem, hogy velem alapvetően valami baj van, és ha nagyon igyekszem, feljövök nullára. Már az utcán is gyanakvással, vagy akár megvetéssel néznek egymásra sokszor az emberek, állandóan mindenki leszól mindent.
Éltem többször is külföldön, egymástól különböző helyeken, és hirtelen elkezdtem azt gondolni, hogy igazából minden rendben van. A környezetemben lévő emberek pedig egyszerűen nem értették, hogy mit nyivákolok azon, hogy mondjuk hogy nézek ki. Először azt hittem, hogy udvariasak, de aztán rájöttem, hogy tényleg nem látnak kivetnivalót, és nem is keresik direkte senkiben.
Jó lenne, ha errefelé változna itt is a világ, kevesebben lennének boldogtalanok.
2010.02.06. 19:51
Sziasztok,
tudtátok, hogy van molett szépségverseny? Gyönyörű, gömbölyű nők pördülnek-fordulnak, hatalmas tapsvihar közepette. Na oda kéne elmenni, ott képzelem mennyi Jenő lehet!
2010.02.10. 10:50
én is akaroooook egy Jenőt magamnak!
minden megoldás érdekel, kölcsibe is, csak egy fél napra
2010.02.10. 12:40
sziasztok!
ismét jó és természetesen aktuális a téma. én most csak egy linket ajánlanék, amely példázza azt hogy még a “híresek és gyönyörűek” világában is lehet másképp csinálni és érdemes is:)
http://life-style.hu/stilus_trend/20090916_.aspx
hajrá lányok!:)
2010.02.10. 21:22
bizony az önismeret egy dolog (hosszú tanulási folytamat), de az önmegszeretés egy másik (még nagyobb és hosszabb feladat). Sok “Jenő”, Barát és süti kellett hozzá, hogy ne legyen lelkiismeret-furdalásom és ne ‘bűnözésként’ gondoljak a mi BKK találkozónkra. Végül is miért kellene olyan plasztik vagy nemplasztik nőkhöz mérnek magam, akinek a külseje a megélhetése?
2010.02.16. 20:57
Milyen igazad van, krisztaaa, ezt valahogy mindig elfelejtjük, hogy akiket a magazinokban, meg a filmeken látunk ebből élnek, még sok színésznőnek is igazából az a dolga csak, hogy jól nézzen ki. Nem becsülöm én le, sok meló van abban, de ha könyvelőket, óvónőket, mérnököket fotóznának, ők úgy néznének ki, mint mi.
2010.02.22. 14:49
Jeno, jelentem letezik. A Ferfi, aki megha elgyotort arccal, zsiros hajjal es megviselt labakkal is tersz haza a napi munkabol, kepes azt mondani neked, hogy “gyonyoru vagy”, aki csak ugy a semmibol, minden alkalom nelkul “eloveszi” a “te vagy a szemem, mert nelkuled vak lennek” felmondatot, akivel minden nap Karacsony es Valentin nap, akivel a legedesebb dolog a vilagon egyutt lenni, mert a pillanatok, gesztusok, tettek kedvesek, meghittek es oszintek, aki nem kiloban meri a not, mert szerinte a kulso eltunik az evek mulasaval es ami megmarad, csakis az ami `odabent van`. Ezert vigyaznunk kell arra, ami `odabent van`, hogy a jovoben sok szepet es jot adhassunk egymasnak, gyermekeinknek, szeretteinknek, Onmagunknak.
Mindenki egyedi, megismetelhetetlen es gyonyoru lehetne, ha merne onmaga lenni. A szepseget, az elegedettseget, a kiegyensullyozottsagot, a boldogsagot nem adjak ingyen, mindenert meg kell kuzdeni. A legfobb szabaly, hogy batornak kell lenni es sosem szabad onmagunkat lebecsulni vagy kevesebbnek erezni a masiknal. A boldogsag a hireseknek es a gazdagoknak sincsen boritekolva. Igen persze, konnyu mondani ne torodj masok velemenyevel, de ne torodj! Nem biztos, hogy ami neki bevalt neked is befog. Jard a sajat utadat! Ha te jol erzed magad a borodben, es kozben nem bantasz meg masokat, ajandek lesz minden nap, tele mosollyal, orommel.
Es az ilyen emberekre rareppennek a katicabogarak, mint ahogy a Napsutotte Toskanaban Francisre:).
Tovabbi szep napot nektek! Elvezzetek az elet apro oromeit, es ha ugy tetszik, uljetek be egy habosra a cukiba!
2010.03.03. 23:28
“Nem kilóban méri a nőt “- Zahara, te aztán tudsz! :O
Ezek a Jenők csak úgy szaladgálnak még az utcán vagy le kell őket vadászni?
Nekem az jutott az eszembe, hogy vajon a pasiknál is van-e ilyen?? persze nem olyan mértékű önkritika, mint az XX kromoszómánál, de azért mégis. Lehet h a Jenők azért Jenők, mert ők is átélik/átélték azt a mizériát?? Tudják h ahelyett hogy Brad Pittre (kinek mi az ideál
) gyúrnák magukat, inkább elfogadják magukat, esznek-isznak egy jót és boldogan szemlélik a világot és a kerekded kedveseket…??
2010.03.27. 14:15
hölgyeim, az nem felesleg ami jól áll!
2010.04.17. 19:20
Csatlakozom az előttem szólókhoz, kötelezővé kéne tenni ezt az írást, és a hozzászólásokat is. Mind nőknek, mind férfiaknak!
Ágicának: van ilyen pasiknál is, de messze nem olyan központi téma, mint a csajoknál. Inkább kifúj a “megemberesedtél, Béla”, “ja, sok a dolog” párbeszédekben, aztán annyi.