Lajos, a kamionos visszatért, hogy tömegével vásárolja fel a Nesze Neked Terézanyu! példányait is!
Aki már olvasta az új könyvet, tudja kiről beszélek.
Aki nem, annak elmesélem:
Lajos az a titokzatos kamionos, aki már az Állítsátok meg Terézanyut! példányait is felvásárolta, és most minden jel szerint hasonlóan jár el az új regényemmel is.
Mi más magyarázatot találhatnék arra a tényre, hogy a megjelenés utáni két hétben hipp-hopp eltűnt tízezer példány a boltokból?!
Állítólag több Libri és Alexandra bolt hátsó bejáratánál láttak már parkolni egy ősrégi, pótos IFÁ-t, amire egy pocakos, bajszos, fakókék vakondnadrágot viselő személy sietősen pakolja fel a Nesze Neked Terézanyu! mit sem sejtő példányait.
Egyes boltok alkalmazottai azonban váltig állítják, hogy Lajos, a kamionos nem is létezik: ők látták a saját szemükkel, amint vásárlók viszik haza otthonaikba a könyvet. De tisztában vagyok vele, hogy a jólelkű könyvesbolti eladók csak az én megnyugtatásomra eszelték ki ezt a dajkamesét.
Lajos igenis él. És visszatért, hogy kedvemben járjon: csak a Jóisten tudja, miért.
A Nesze Neked Terézanyu! hivatalos születésnapi ünnepsége december 4-én volt a budapesti Értéktőzsdén. Ezúton is hálás köszönetem a Tőzsdének.
Azért éppen ott került sor a könyvem bemutatójára, mert az örökzöld kérdésre, mely szerint a bestseller inkább piaci, vagy irodalmi értéket képvisel, provokatív választ szerettem volna adni: a jó könyv jó befektetés.
Olvasónak, kiadónak, szerzőnek egyaránt.
Úgy tűnik, a tőzsdei jelenlét jó ómennek bizonyult. Lajos szagot kapott.
De amíg bizonyítékom nincs a létezésére, addig fel kell tételeznem: a Terézanyu 2.0 példányai otthonra találtak. Valódi, hús-vér olvasók forgatják lapjait. Vajon miért?
Egy írónak ezt mindig nagyon nehéz elhinnie. Legszívesebben kifaggatnék minden egyes olvasót, hogy miért olvassa el, mit tetszik neki benne, mi nem?
Kíváncsian várom az újabb véleményeket itt a honlapon.
Egy írót nem érhet nagyobb megtiszteltetés annál, hogy olvassák a könyvét.
Köszönet érte, kedves Olvasó, és persze köszönöm Neked, is Lajos. Akár létezel, akár nem.
Az Olvasó Nő


2009.12.20. 14:52
Kedves Zsuzsa! Mi igazi könyves boltban vettük a könyvet, valódi hús-vér eladóktól. Lajos formát még csak nem is láttunk a környéken…
2009.12.25. 23:10
A Nesze Neked Terézanyu! még a kezemben van, félúton járok vele. 3 hetes kislányom mellett olvasom, hála férjemnek, aki rengeteget segít, így kedvemre babázhatok és olvashatok. Van, hogy percenként hangosan felröhögök a könyvön, uram szerint ezért ébred fel a babánk, nem amiatt, hogy ő zörög a bevásárlózacskókkal. De legyen bármelyik is az ok, mindkettő a mi életünket szépíti és építi. Maradjon is így.
Aztán persze sírtam is a könyvön…ez egészen új volt, mert az első résznél nem emlékszem a könnyeimre. Bár nem is volt kisbabám.
Akkoriban még másvalakivel éltem, és tisztán emlékszem egy mondatodra, ami új megvilágításba helyezte az akkori kapcsolatomat: ki akarna az apjával szexelni? És akkor leesett a tantusz, hogy is vagyok én azzal a fiúval…
Aztán egy nap úgy döntöttem, új életet kezdek. Nekem is van ám pirkóvikim, Marcsim és Lujzim: jöttek is segíteni összecsomagolni és hazaköltöztetni a szülői házba. 6 év alatt számtalanszor költöztem oda és vissza. De így a lányokkal egészen más volt. Tudtam, ezek után már nem mehetek vissza, hiszen magamat járatnám le előttük. Így ez lett az utolsó hazaköltözésem.
Másnap felhívtam a kislányom apukáját.
Azóta eltelt 4 év. Család lettünk, karácsonyozunk, és én a vicces részeket hangosan olvasom fel a férjemnek és alvó babánknak.
Hogy miért olvasom? Mert vicces. Mert közeli. Mert visszadja Pest utcáit, amit nagyon kedves megidézni Svájcból, a hegyek közül, ahol minden olyan hiba nélküli. Pedig kellenek a hibák. Mert jó olvasni, hogy nem csak én szorongok és keveredek hülye szituációkba. Hogy a sikert nem sikerként könyvelem el, hanem “megtörténtnek”, a kudarc viszont felemészt. Mint ahogy Téged is. És ilyenkor jól esik röhögni egy kiadósat. Saját magamon. Általad.
2009.12.26. 09:01
Kedves Zsuzsa!
24.-én kaptam ajándékba, nem Lajostól!
Elovastam. Az Állítsátok meg Terézanyut! sem tudtam letenni, ezt sem. Nem a hasonló élethelyzetek miatt tettszett, hanem a humora, az őszintesége és a szókimondása miatt.
Gratulálok és köszönöm!
2009.12.26. 09:13
Bocsánat…tetszett.
2010.01.01. 14:01
Kedves Zsuzsa!
A könyvet karácsonyra kaptam ajándékba, sajnos Az Állítsátok meg Terézanyut! nem olvastam, de mindenképpen be fogom pótolni!
A könyv nagyon tetszett (szókimondó és egyben humoros), néha mintha saját magamat véltem felfedezni
!!!
Gratulálok!
2010.01.03. 18:49
Kedves Zsuzsa,
először is gratulálok, hogy ilyen népszerű a könyv, jó, ha olvasnak az emberek.
Azt mondtad itt a videón, hogy mindenki azt vesz ki a könyvből, ami neki kell/tetszik. Szerintem ezért forgatják olyan sokan, nem határolja be az olvasókört sem a téma, sem a szereplők.
És jó ez a blúz.
2010.01.04. 18:20
Kedves Zsuzsa! KÖSZÖNÖM SZÉPEN a folytatást. Megpróbáltam nagyon lassan olvasni, hogy minél tovább tartson…de nem tudtam! Észre sem vettem és THE END! Ne haragudj, de mint lelkes olvasód fel kell tennem a kérdést: Mikor jön a harmadik??? Ugye jön?
Nem akarlak sürgetni egy cseppet sem!
Mivel a fimadaptációt is nagyon szerettem, ezért az új könyv olvasásakor már~már láttam magam előtt a murisabbnál murisabb jeleneteket! A siker nem kérdéses!
Remélem Terézanyu nagyon boldog Új Esztendőt hoz Neked és családodnak!
Üdvözlettel!
2010.01.06. 14:28
Kedves Lajos,kösz a könyvet.Itt a harapós csöndben lett barátom,pedig néha azért szólalok csak meg,hogy lássam van-e még hangom.Pár napom van már csak,aztán eltűnök,mint erdőben a vadnyom,hisz’ elpazaroltam mindenem,miről számot kéne adnom.Mondd meg Lajos Zsuzsának,Katának,Terézanyunak,hogy kösz,utoljára az Édentől Keletre hatott rám ilyen katartikusan.Azért kellett letennem olvasás közben ,mert fájt.
2010.01.07. 14:05
Kedves Zsuzsa!
Szárnyait bontogató írónő (is) vagyok. Örülök, hogy ilyen sikeres, kedves példa van előttem. Mivel nem vagyok egy feladós fajta, ráadásul határtalan optimizmussal és munkakedvvel áldott meg a Jóisten, így Téged magam elé például állítván, töröm a magam útján a könyvek birodalmában. Köszönöm a könyveidet!
Üdvözlettel:
Keribredso
Szöllősi Györgyi
2010.01.07. 18:08
Kedves Zsuzsa!
Beütöttem az egyik közösségi portál keresőjébe ,hogy Terézanyu.Majdnem 40 találat volt. Ezek szerint sokan vagyunk
Mindenki kicsit magáénak érzi amiket írtál, bizonyos részek túlságosan is ismerősek.
Nekem is van pirkóvikim…stb Csak ők Viki ,Ildi Márta Móni néven futnak.Szinte láttam ahogy összeültök,megoldani egy-egy szitut.
Nálam Móni az aki tud zsiráful:-)És minden összefüggést levesz az univerzumról…
Én 17 éves korom óta kapcsolatból mentem át kapcsolatba.A 3.hoz hozzá is mentem.12 év után válás.Utána 5 évig éltem szingliként.Az összes vívódásom,magamról, a kapcsolatokról, az élet nagy kérdéseiről, azonosak voltak a tiéddel. Azonosan is életem meg.
Az az öt év párkeresés, így utólag,nagyon vicces volt. Terveztem , hogy írok róla,mert szerettem volna ha mások belekukkanthattak volna az internetes párkeresés során szerzett tapasztalataimba.Na jó el akartam mesélni,milyen őrült szitukba lehet keveredni, társkeresés fedőnév alatt.Aztán valahogy ez elmaradt,pedig nagyon jó ötleteim voltak…Az emlékek halványulnak.
Több(na jó ezer) kérdésem is lenne hozzád,remélem egyszer te is olvasod ezeket a sorokat.
Egyszer nehogy megtaláljam a mailcímedet:-))))Írsz még napi 1000 válaszlevelet?:-)
Arra baromira kíváncsi lenék, a Zügyvéd úr, lereagálta amiket írtál, vagy azóta csend van felőle?
2010.01.17. 16:50
Hát, én se találkoztam Lajossal: Mire megjelent, már rég előjegyeztettem a Libriben. Biztos, ami biztos….Hátha mégis létezik az a fránya Lajos…
2010.01.17. 18:15
Kedves Zsuzsa! Én sem találkoztam Lajossal, már a megjelenés napján berontottam egy könyvesboltba és megvettem a könyvedet, már hazafele menet elkezdtem olvasni. Az első részt vagy 20-szor olvastam. Mindig mikor nehéz helyzetbe kerültem vagy nem találtam önmagamat előkaptam és pár nap alatt elolvastam és újra magamra találtam. Ezért nagyon köszönöm, hogy megírtad mindkét kötetet. Örülök, hogy sokan olvassák és gratulálok a sikeredhez!
2010.02.10. 10:55
az egyik online boltból rendeltem meg a könyvet, futár hozta nem a Lajos.
az új regény fantasztikus, további sikereket Terézanyunak és Rácz Zsuzsának!
2010.03.04. 00:13
Kedves Olvasók!
Három hónapos múlott a könyv, és a visszajelzések azt igazolják, hogy Terézanyu nem állt meg, és Lajos szorgalmasan szállítja házhoz a példányokat.
Köszönöm a biztatást és a hozzászólásokat, nagyon jólesnek!
A Stieg Larsson- ajánlót olvastátok már?
Beszélgessünk róla, zseniális könyv!
Lajos, Neked pedig további jó munkát
kívánok:
Zsuzsa
( Rácz:-)