Nyomtatás
Tea vagy kávé?

Címlap > Blog, Címlap > Tea vagy kávé?

A héten szerepeltem – hosszú idő után először – a tévében. Szorongtam. Aznap, amikor utoljára benne voltam a tévében, meghalt valaki.

Majd egy éve történt, ugyanilyen taknyos, szürke, influenzás nap volt, amilyenek mostanában járnak ránk.
A Szulák-Show egy felvételére hívtak meg, öten beszélgettünk, nők. “Miért írnak a nők?” – ez volt a címe.
A műsor jól sikerült, mindenki sziporkázott, egymás szavába vágva, nevetve dumáltunk.
Az adás felvétele után siettem haza, mikor az egyik beszélgetőtársam, régi, kedves kolléganőm, még utánam szólt:
– Van kedved meginni velem egy kávét, Zsuzsi?
– Hogyne lenne – mondtam neki, – de nem most, muszáj rohannom, betegen fekszik otthon a családom.
– Akkor majd legközelebb. – mondta erre ő. – Jobbulást nektek.

Mire hazaértem, – emlékszem, még beugrottam a Moszkva téri henteshez gyógyhúslevesbe való húsért – bemondták a tévében, hogy beült egy taxiba, de ki már nem szállt: megállt a szíve.

Albert Györgyi. Ő volt az egyik beszélgetőtárs az ötből. Ő volt a régi, kedves kollégám, akivel nem mentem el kávézni.
Negyvennégy éves volt. Még tízzel sem idősebb nálam.
Bámultam dermedten a képernyőt, és úgy éreztem magam, mint aki egy vidám társasúton leszáll a hajóról, és mire otthona küszöbéig ér, kiderül: a hajó váratlanul elsüllyedt. És ő immár egy túlélő.
Napokig nem tértem magamhoz.
Ezek után nem csoda, hogy szorongok a szerepléstől. Az MTV új épületébe menet Györgyi járt a fejemben, és a kávé, amit nem ittunk meg.

De a 6 órai tea című műsorban minden rendben ment. Mindannyian túléltük a teázást.
(Az interjú 2:00-nál kezdődik.)

 

3 hozzászólás

  • Marcsi
    2009.11.11. 12:16

    Jó, hogy innen is elérhető a tv műsor, mert én nem láttam előben, de most bepótoltam.
    Jó volt újra látni Rácz Zsuzsát, rég nem láttam őt tv-ben, megnőtt a haja. A Maximából
    még ilyen tűsis hajra emléxem.

  • Iksz Ipszilon
    2009.11.18. 21:40

    Hú, ez nagyon megrázó lehetett :-( Én is nagyon sajnáltam Albert Györgyit, pedig én nem is ismertem. Ezt biztos nehéz volt megemészteni

  • zoltanfeh
    2009.11.29. 13:07