nagy kedvencem nekem is a Büszkeség és balítélet, többek között azért is, mert annyi mindent lehet gondolni róla, és teljesen különböző dolgokat is akár.
Nem vitatom, hogy számít, hogy nő a szerző, sőt nagyon is számít, azonban szerintem nem feltétlenül úgy, ahogy Zsuzsa írja itten. Száz százalék romantika, osztályharc, egyéb igazi társadalmi kérdések, és világmegváltás nélkül; lányok szerelmesek lesznek, és férjhez mennek. A szép, kedves és okos lányok nekünk tetszőkhöz, az egyebek kevésbé érdemesekhez. Ahogy azt szeretjük.
Szerintem Elizabeth nem lázad, hiszen a legtöbb esetben jogában állt a lánynak visszautasítani a kérőt, és őt sem éri atrocitás, amikor így tesz. Ha esetleg felköltözne Londonba, vagy tanulmányokat folytatna, beállna a vándorcirkuszba, ne adj Isten dolgozni menne, az lázadás lenne valóban. Ő azonban ilyet nem tesz. Elizabeth egyáltalán nem modern figura, Mr. Darcyval kapcsolatban pedig azt se felejtsük el, hogy mekkora hatást tesz Elizabethre, amikor megnézi Pemberlyt, és nem csak azért, mert ott sok jót hall Darcyról, hanem mert – teljes joggal – lenyűgözi az ott látott gazdagság.
Charlotte már annál inkább, hideg fejjel racionális döntést hoz a saját életét illetően, mérlegel, és határoz; számba veszi, hogy mit nyer és mit veszít a Mr. Collinsszal kötött házassággal.
Azt se felejtsük el, hogy minden úgy történik a könyv végére, ahogy azt az anya szerette volna: három lányát férjhez adja, ebből kettőt meglehetősen jól. Akár nevetünk rajta, és orrunkat ráncolva lenézzük, akár nem. Ő nyer, és ezzel mindenki más is.
Az apa megítélésében sem értek egyet Zsuzsával, sőt. Meglehetősen felelőtlennek tartom. Elvett egy nőt, aki valószínűleg nagyon csinos volt fiatalon, így mit érdekelte őt, hogy összeillenek-e, majd amikor kiderült, hogy mennyire különböznek, az apa egyszerűen kivonult a családi életből, ezzel veszélyeztetve a család boldogulását. Őrajta aztán nem múlt, hogy minden jól sült el a végére. Egy mondatával viszont messzemenőkig egyetértek: ő mondja Elizabethnek Darcyról, hogy valószínűleg Darcy semmivel sem rosszabb, mint bármelyik gazdag ember – ők többet megengedhetnek maguknak büszkeség (vagy akár balítélet) téren.
Hawthorne-hoz és Tolsztojhoz képes Austen habkönnyű, az előbbieknél valóban történik lázadás, a normáktól való eltérés, ami mindig is kiváltott a társadalom ellenszenvét, akkor is, és ma is.
Nem vagyok biztos benne, hogy annyira szörnyű volt olyan korban élni, ahol a család gondoskodott a lányok kiházasításáról, nekem nem úgy tűnik, hogy most annyira szuperjó lenne minden, és mindenki boldogan él, míg meg nem hal a saját választottjával. Sőt.

A nagy nagy kedvencem ebben a témában az Elfújta a szél Scarlett O’Harája. Egy igaz perszóna aki meglehetősen elkényeztetett hercegnőcskéből válik igazi nővé. Teljesen jogos, hogy gonoszkodó, akaratos, és hiú, de hát nem ettől hiteles a karaktere? Milyen rémesen unalmas lenne a tiszta búbáj és minden szabályt betartó tündérke? (‘oppá, ilyenre is van példa, Melanie, akinek a férjére pályázik a női főszereplőnk).
Tehát ez a mi drága Scarlettünk mindent megteszi hogy ne fújja el a szél! Ha kell a gyapotföldön gürizik, tartja a lelket a családjában, csal, férjhez megy (sokszor) a családja boldogulásáért és ellenséggel teli földeken lovagol keresztül, de ami miatt le a kalappal előtte, hogy függönyből varr rucit magának Bezzeg neki az is jól áll (ja, és minden fenti tevékenységet fűzőben és hosszú szoknyában végez). Mindezekkel párhuzamosan meg harcol Rhett Butlerrel (Clark Gable a filmben) aki meg akarja kaparintani magának. Úgy pattognak a magas labdák, hogy a néző/olvasó csak kapkodja a fejét. Persze a végére kiderül, hogy a legnagyobb tragédia, ha megkapod, amit egy életen át szeretnél, de ráeszmélsz, hogy neked nem is ez kell…
Ritka példa nálam arra a filmre, aminek a könyv változatához még nem fogtam hozzá. Viszont ami késik, nem múlik!