Nem pasiról volt szó.

Hanem egy elsőkönyves amerikai íróról, Melissa Bank-ről. Könyvét Egy pasivadász feljegyzései címmel az Ulpius-ház kiadó jelentette meg nálunk.

A cím fordítása félrevezető, az eredeti cím, The girls’ guide to hunting and fishing, egy cserkészlányoknak szóló oktató-nevelő célzatú szakirodalom címére utal ironikusan, és sokkal többet jelent, mint egyszerű pasi-vadászatot.

Akit tehát akkoriban félrevezetett a cím, most azonnal menjen el a legközelebbi könyvesboltba, ha egy nagyon jó könyvet akar olvasni.

Az írót, Melissát azért akartam felhívni, mert biztos voltam benne, hogy régről ismerjük egymást és ott tudjuk folytatni a beszélgetést, ahol még el sem kezdtük.

A könyv egy lányról szól, aki lehetnék akár én, vagy akár Te is. Semmi különös nem történik vele, amennyiben az életet és természetes velejáróit – albérleteket, munkahelyeket, barátokat, szerelmeket találunk és veszítünk – nem tekintjük különösnek, akkor a főhőssel, Jane-nel nem történik különösebb annál, mint bármelyikünkkel nap mint nap. Jane-nek van egy nagyon jó fej apja, egy jó fej anyja, egy rettentően laza és nőcsábász bátyja, aki ezerszer magabiztosabban mozog az életében, mint a húga. Nagyjából mindenki ezerszer magabiztosabban mozog az életében, mint ő, legalábbis ez a szorongató benyomása támad időről- időre.

Jane még kamaszlány, amikor a könyv kezdődik és éppen rettenetesen féltékeny bátyjára, Henry-re, amiért neki már van valódi párkapcsolata, és már majdnem jár egyetemre is. Igaz, egyszerre többre is, mert dönteni nem tud, de ezt olyan nagyvonalúan kezeli, hogy a családjában mindenki hasra esik a csodálattól. Jane-nek persze gőze sincs, mit akar kezdeni az életével: abban viszont biztos, hogy egyáltalán nem ambíciózus, meglehetősen lusta, és emiatt még csak bűntudata sincs igazán, bár utóbbi hiányától olykor mégiscsak bűntudata támad.

Jane a beszólogatós, vagány csaj és a rémült nyúl ismerős elegye: beszólogat ugyan, de leginkább magában tesz megjegyzéseket: ezektől a mentális lábjegyzetektől válik a könyve szeretetreméltóan cinikussá és irónikussá. Éleslátása különösen szórakoztató párkeresési erőfeszítései során: mivel számos erőfeszítést tesz, számos férfival, alapos ismeretekre tehetünk szert a párkapcsolatok működési mechanizmusáról.

Az írót úgy szeretem elképzelni, mint egy amatőr természetbúvárt: fején kis antennával, egyik kezében hatalmas mikrofonnal, másik kezében nagyítóval tör előre a nagyvárosi kapcsolatok sűrűjében, és mindent megfigyel, rögzít: otthon aztán a mikroszkóp alatt addig forgatja a talált hétköznapi metszeteket, míg hátborzongatóan ismerős egésszé kerekednek.

A könyv laza epizódok sorozata, az író saját bevallása szerint elsősorban azért, mert szívdobogást kap a rémülettől, ha arra gondol, hogy regényt kellene írnia.

Első könyve 2001-ben jelent meg nálunk, második könyve pedig,  The Wonder Spot címmel nemrég jelent meg Amerikában. A másodikat ott folytatja, ahol az elsőt abbahagyta: még inkább az az érzésem támadt, hogy az író folyamatos párbeszédben van velem, ismeretlen olvasóval.

– Nagyon örültem volna, ha az első megjelenése után mintegy 15 perccel meg tudom írni a második könyvemet, de sajnos én egy nagyon, nagyon lassú író vagyok. – magyarázza a bizonyítványát Melissa, bár mivel az elsőt 12 évig írta, ezt akár rekordsebességnek is elkönyvelhetjük.

Természetesen Melissa Bank írásait is a chic-lit vagyis a „szingli-irodalom”- kategóriába sorolják  (bár angolul a chic-lit kifejezés még erőteljesebb értékítéletet hordoz, mint a magyar kifejezés: a „chic” csajt jelent, de alapvetően a chicken, vagyis csirke szó „játékos” rövidítése) és ettől az író saját bevallása szerint sikítófrászt kap, mint ahogy  attól a bélyegtől is, hogy ő a „gondolkodó nők Bridget Jones-sza”. Kétségtelenül van hasonlóság a két regényhős között, amennyiben mindketten nők, fiatalok, nehezen találják helyüket az életben, és még nehezebben párkapcsolatokban.

„A nagymamám állandóan azt mondta, hogy én egy  modern nő vagyok. Sokáig nem értettem mire gondol. Ma már világos: arra célzott, hogy vénlány maradok, ha így folytatom. – nyilatkozta egy interjúban. – huszon-harmincévesen szörnyű nyomásként éltem meg az elvárást, hogy mivel nőnek születtem, férjhez kell mennem. Negyven felett kicsit könnyebb, de ha eszembe jut ez az elvárás, még ma is úgy érzem, mintha egy műanyag zacskó szorult volna a fejemre” – vall saját nőiségének megélésről.

Így ír, ahogy beszél. Mintha ülne velem szemben a konyhaasztalnál, vagy a kedvenc kávézónkban, és mesélne. Egy régi jó barátnő.

Melissa Bank: Egy pasivadász feljegyzései
Kiadó: Ulpius-Ház

© Rácz Zsuzsa – megjelent a Maxima című újságban: 2005. december (Sanoma Kiadó)