En is nagyon elvezem a Millenium trilogiat, az utolso resznel tartok. De meg jobban elveznem, ha Vajda Eva nem irta volna meg a befejezest a fenti cikkben. Kulon gratulacio az intelligenciajaert.
A Nesze Neked Terézanyu! még a kezemben van, félúton járok vele. 3 hetes kislányom mellett olvasom, hála férjemnek, aki rengeteget segít, így kedvemre babázhatok és olvashatok. Van, hogy percenként hangosan felröhögök a könyvön, uram szerint ezért ébred fel a babánk, nem amiatt, hogy ő zörög a bevásárlózacskókkal. De legyen bármelyik is az ok, mindkettő a mi életünket szépíti és építi. Maradjon is így.
Aztán persze sírtam is a könyvön…ez egészen új volt, mert az első résznél nem emlékszem a könnyeimre. Bár nem is volt kisbabám.
Akkoriban még másvalakivel éltem, és tisztán emlékszem egy mondatodra, ami új megvilágításba helyezte az akkori kapcsolatomat: ki akarna az apjával szexelni? És akkor leesett a tantusz, hogy is vagyok én azzal a fiúval…
Aztán egy nap úgy döntöttem, új életet kezdek. Nekem is van ám pirkóvikim, Marcsim és Lujzim: jöttek is segíteni összecsomagolni és hazaköltöztetni a szülői házba. 6 év alatt számtalanszor költöztem oda és vissza. De így a lányokkal egészen más volt. Tudtam, ezek után már nem mehetek vissza, hiszen magamat járatnám le előttük. Így ez lett az utolsó hazaköltözésem.
Másnap felhívtam a kislányom apukáját.
Azóta eltelt 4 év. Család lettünk, karácsonyozunk, és én a vicces részeket hangosan olvasom fel a férjemnek és alvó babánknak.
Hogy miért olvasom? Mert vicces. Mert közeli. Mert visszadja Pest utcáit, amit nagyon kedves megidézni Svájcból, a hegyek közül, ahol minden olyan hiba nélküli. Pedig kellenek a hibák. Mert jó olvasni, hogy nem csak én szorongok és keveredek hülye szituációkba. Hogy a sikert nem sikerként könyvelem el, hanem “megtörténtnek”, a kudarc viszont felemészt. Mint ahogy Téged is. És ilyenkor jól esik röhögni egy kiadósat. Saját magamon. Általad.
Az Olvasó Nő
Stieg Larsson: Millennium Trilógia (Vajda Éva)
május 24th, 2010 at 13:56En is nagyon elvezem a Millenium trilogiat, az utolso resznel tartok. De meg jobban elveznem, ha Vajda Eva nem irta volna meg a befejezest a fenti cikkben. Kulon gratulacio az intelligenciajaert.
Terézanyu a tőzsdén, vagy Lajos is back?
december 25th, 2009 at 23:10A Nesze Neked Terézanyu! még a kezemben van, félúton járok vele. 3 hetes kislányom mellett olvasom, hála férjemnek, aki rengeteget segít, így kedvemre babázhatok és olvashatok. Van, hogy percenként hangosan felröhögök a könyvön, uram szerint ezért ébred fel a babánk, nem amiatt, hogy ő zörög a bevásárlózacskókkal. De legyen bármelyik is az ok, mindkettő a mi életünket szépíti és építi. Maradjon is így.
Aztán persze sírtam is a könyvön…ez egészen új volt, mert az első résznél nem emlékszem a könnyeimre. Bár nem is volt kisbabám.
Akkoriban még másvalakivel éltem, és tisztán emlékszem egy mondatodra, ami új megvilágításba helyezte az akkori kapcsolatomat: ki akarna az apjával szexelni? És akkor leesett a tantusz, hogy is vagyok én azzal a fiúval…
Aztán egy nap úgy döntöttem, új életet kezdek. Nekem is van ám pirkóvikim, Marcsim és Lujzim: jöttek is segíteni összecsomagolni és hazaköltöztetni a szülői házba. 6 év alatt számtalanszor költöztem oda és vissza. De így a lányokkal egészen más volt. Tudtam, ezek után már nem mehetek vissza, hiszen magamat járatnám le előttük. Így ez lett az utolsó hazaköltözésem.
Másnap felhívtam a kislányom apukáját.
Azóta eltelt 4 év. Család lettünk, karácsonyozunk, és én a vicces részeket hangosan olvasom fel a férjemnek és alvó babánknak.
Hogy miért olvasom? Mert vicces. Mert közeli. Mert visszadja Pest utcáit, amit nagyon kedves megidézni Svájcból, a hegyek közül, ahol minden olyan hiba nélküli. Pedig kellenek a hibák. Mert jó olvasni, hogy nem csak én szorongok és keveredek hülye szituációkba. Hogy a sikert nem sikerként könyvelem el, hanem “megtörténtnek”, a kudarc viszont felemészt. Mint ahogy Téged is. És ilyenkor jól esik röhögni egy kiadósat. Saját magamon. Általad.